2009. április 30., csütörtök

Az árnyékolás csínja és bínja II. (PS CS2 angol)

Gondoltam, még a hétvége előtt megosztom veletek a tudásom utolsó morzsáit az árnyékolásról. A mostani "leckében" arról lesz szó, hogyan tudunk nehezen elérhető helyeken is élethűen árnyékolni. Biztosan akadt már dolgotok olyan összetett elemmel, amelyre ha árnyékot tettetek, valahogy nem volt az igazi, mivel egy részén másféle árnyékolást igényelt volna. Mint mondjuk az alábbi, varrással kombinált virágocska:

(PureScrap: Sans Ostentation)

Ha itt árnyékolni szeretnénk, az előző részből kiindulva, vagy sima drop shadow-val, vagy a külön rétegre helyezett árnyékkal próbálkozhatunk. Ez utóbbival - főleg ha még korrigáljuk a warp toollal - elég szép eredményt érhetünk el. Engem ebben az elemben az zavar, hogy a dizájner ugyan tett rá "gyárilag" árnyékot, a virágoknál ez nem tűnik fel. Ha pedig plussz árnyékot teszünk rá, a varrott résznél már sok lesz a jóból. A tetszetős megoldás számomra az lenne, ha csak a virágok alá tudnánk tenni egy kis árnyékot, hogy plasztikusabbnak tűnjenek. Ennek módjait fogom most bemutatni.

Több megoldás közül lehet majd választani (sokszor az elemtől függ, melyiket lehet megoldani), de a lényeg, hogy a virágokat valahogyan meg kell duplázni, hogy tehessünk alájuk árnyékot.

1. Magic Wand Tool. Tegyük aktívvá az elem rétegét, majd kiválasztva a varázspálca eszközt, figyeljünk rá, hogy az "add to selection" legyen kijelölve a fenti, vízszintes menüsoron.


Nagyítóval menjünk közelebb a kijelölendő területünkhöz, adott esetben a virágokhoz. Kattintsunk bele a varázspálcával. Látni fogjuk, hogy egy bizonyos területet kijelölt, másokat nem. Ha belemegyünk a ki nem jelölt területek közepébe, és újra kattintunk, azt is felveszi a kijelölendő területek közé. Amennyiben olyan területre kattintunk, mely a kívánt elemen kívül is kijelölést eredményez (ha használjátok a varázspálcát, meg fogjátok érteni, amit most kacifántosan tudok csak elmagyarázni), menjetek vissza egy lépést, és próbáljátok máshol a kijelölést. Ha elégedettek vagytok az eredménnyel, szépen, a körvonalak mentén készítettetek kijelölést, másoljátok át a kijelölést egy új rétegre (CTRL+J). Innentől az előző részben leírtak alapján már lehet árnyékot készíteni ez alá az új layer alá. [A végén célszerű vagy egyesíteni (merge), vagy csoportba tenni (CTRL+G) ezeket a rétegeket, különben a mozgatásnál elkallódnak.]

2. Maszkolás. A maszkolás nagyon jó dolog, és kevésbé bonyolult, mint amilyennek tűnik. Sokszor megkönnyíti a munkát, tehát érdemes elsajátítani. [Ajánlom Bonfire blogján a tutorialt!] Erre a feladatra elég a gyorsmaszkot használni. (Egyszerűen nyomj egy Q-t, ha a maszkolni kívánt rétegen vagy.) Állítsd fekete-fehérre az elő- és háttérszínt (fekete előtérszín!), valamint megfelelő méretűre az ecsetet. Maszkold a területet!

Ha elkészítetted a maszkot, lépj ki a gyorsmaszkból (Q újbóli megnyomásával, ill. Exit Quick Mask mód), mire is megjelenik a kijelölésed szaggatott vonallal. Ebből a kijelölésből készíts másolatot (CTRL+J), és szintén az előző részben említettek szerint járj el!

TIPP: Amikor kész vagyunk a kijelöléssel (esetleg már másolatot is készítettünk, de még nem szüntettük meg a kijelölést [CTRL+D]), elvégezhetünk némi színkorrekciót az elemen. Menjünk az Image > Adjustments menübe, ahol válogathatunk a különböző eljárások között. A legtöbb esetben a Hue/Saturation almenüben át tudjuk színezni az elemet. Itt a színt (hue), a színtelitettséget (saturation) és a tónus mértékét (lightness) állíthatjuk be.
[Nem biztos, hogy helyes kifejezéseket használtam magyarul, mivel angol PS-em van.]

Remélem, segítettem ezzel a kis kiegészítéssel élethűbb árnyékokat készíteni.

No, moi!

0 megjegyzés: