2010. május 26., szerda

2009 kedvencei - Fotókönyv

No, elkészült a fotókönyvem. Állati gyorsak voltak: 20-án adtam le a rendelést este, ma pedig küldték postával. Itt egyébként 36 oldalas a könyv minimum, úgyhogy még többet is belepakolhattam. Alapvetően elégedett vagyok. Sajna, azonban itt is előjött a sárga-zöld problémám, ami ilyen formán már kezd idegesíteni. (Ha valaki tud rá megoldást, szívesen várom.) A borítóm eredetileg (nálam) natúros színű, a könyvem viszont halvány pisztácia lett :) Illetve van egy-két oldalam, amelyes sárgábbak, vagy zöldebbek a kelleténél.

A könyvben az egységes dizájn miatt, valamint amiatt, hogy valamennyit levágnak a széléből, fehér alapra helyeztem az oldalakat, és kaptak egy kis árnyékot. Mindegyik alá odaírtam a címét, illetve ha vmelyik megjelent az SV-ben, vagy kihívásra készült, az is alá került. Örülök neki, hogy így oldottam meg, mert néhol látható, hogy vagy az aljából, vagy a tetejéből sikerült 1-1 mm-rel többet lecsippenteni. Így viszont az oldalakat nem érte kár :)



11 megjegyzés:

  1. Szuper volt látni újra ezeket az oldalakat, furcsa, hogy csak egy-két újdonság volt közöttük. Biztos nagyon szuper kézbefogni, és úgy lapozgatni.
    A színproblémára: Itt a cewe szerkesztőben van egy "gomb" egy lehetőség, hogy a labor korrigálja a színeket. Ha a te szerkesztődben is benne van, és be volt kapcsolva az opció, akkor emiatt lehet, hogy a pasztellszínek élénkek lettek. Én is így jártam a balatoni nyaralást megörökítő könyvemmel, hogy a hátterek mindenhol élénkek, kontrasztosak lettek, mert elfelejtettem kikapcsolni a laborkorrekciót. Remélem segítettem.

    VálaszTörlés
  2. nagyon szép lett az album, jó érzés lehet, hogy már nemcsak a gépen tudod nézegetni őket :) különösen tetszik az albumban, hogy a képek alá írtad a fontos infókat :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó lett az albumod. Tetszik a "fehér alapos" megoldásod is. Én is épp azon gondolkodtam, hogyan lehetne kiküszöbölni, ha netán többet vágnak le az oldalakból.

    VálaszTörlés
  4. Ó, gyönyörű! Mekkora érzés lehet egy ilyet kézbe fogni! :)

    VálaszTörlés
  5. Ez gyönyörű Janka! Jó volt végignézegetni a Best of-odat. :) És még milyen jó érzés lehet lapozgatni..
    Színproblémára én is azt tudnám írni amit Osli írt. Milyen szerkesztővel csináltad?

    VálaszTörlés
  6. Hát ez állati lett!!! Nagyon irigyellek, hogy neked már van ilyened... :)

    VálaszTörlés
  7. Gyönyörű lett, biztosan szuper lehet kézbe venni! :)

    VálaszTörlés
  8. Ó, de szép!!!!!!!! Alig várom, hogy élőben is lthassam... ;) Meghatott, hogy a "közös" oldalkánk is bekerült! :*

    VálaszTörlés
  9. Ó, de csudaklassz, nekem is nagyon tetszik! Élmény volt végignézegetni, remélem élőben is láthatom!!!

    VálaszTörlés
  10. De szép!!! Ezt is hazahozod majd? Kíváncsi lennék rá élőben is, annyira más élmény úgy!

    VálaszTörlés
  11. Nálam is ezek a kedvenc oldalaid. Ezek közül is, azok, amelyiken Anyuddal vagy :) Olyan jó ilyen könyveket kézben tartan :)

    VálaszTörlés