2010. augusztus 12., csütörtök

Ajándék és örömhír

Még lassan lendülök vissza a régi kerékvágásba. Az alábbi képet páran már láthattátok a galériában, de azért itt is megmutatom. A férjemnek készítettem a 2. házassági évfordulónkra. A koncepció az volt, hogy egy olyan képet készítsek, ahol a fotó valahogy nem elsődleges, azaz a falikép funkció maradjon meg és díszítsen. Innen jött a grunge-os ötlet, mert én azt nagyon szeretem... meg a sok betűt :D A színeknél pedig nem akartam lányosakat választani, így maradt az egyetlen olyan "fiús" szín, amit még én is be tudok fogadni: a türkiz (egy pici fűzölddel). Azért nem hazudtoltam meg önmagam, hisz még pillangók is kerültek rá, hogy egy pindurit lágyítsanak a nagyon vad hatáson. A feliratok mantraként szolgálnak. Hiszem, hogy befogadjuk a tudatalattinkban a látottakat, és ott dolgoznak bennünk. Ezzel a képpel és "kódolt" üzenetével szeretném erősíteni a kapcsolatunkat.

Az elkészült oldalt vászonkép formájában hívattam elő. Egy kicsit költséges, tudom, de fantasztikus ilyen formában viszontlátni az alkotásaidat a házad falán ;) Szerintem, nekem sem ez lesz az utolsó.


Felhasznált anyagok:

Vinnie Pearce papír és fotómaszk

Rayher stancolt pillangó

A bejegyzésem másik fele pedig: nagy örömhírt kaptam ma, még most sem térek magamhoz.

Jövő héttől egy helsinki iskola tervező grafikus szakán tanulhatok. Ááááááááááá!

Tegnap voltam felvételizni, ami ezek szerint jól sikerült :) Iszonyúan megijedtem, amikor a tanár behozta a festő- és rajzcuccokat, mert soha életemben nem tanultam rajzolni. Az utolsó rajzórám általános iskolában volt, ami akárhogy is számoljuk, már... mindegy, sok-sok éve. Még a feladat ismertetése után is azon gondolkodtam, hogy felállok és kisétálok, mert nem fog ez nekem menni. Aztán lehiggadtam, és nekiálltam tervezni. Ugyanis egy olyan oldalt kellett A3-ban elkészíteni, ami magunkról szól. Nem is tehettem mást, mint a rendelkezésre álló eszközökből összehoztam egy bazinagy sb oldalt :) Vágtam ki újságból, megfestettem azt, amit eddig digiben csak behúztam a vászonra. Varrtam egy kicsit, hogy legyen benne 3D-hatás is. Sajna, az oldalt nem fotóztam le, és ott is kellett hagyni, szóval nem tudom megmutatni. Azt viszont el kell mondanom, hogy Noémi és Sabee tanfolyamán tanultak végig ott pörögtek a fejemben. Figyeltem a fókuszra (éljen az aranymetszés!), a színekre (csakis komplementer), az elemek egyensúlyára (mázsálórúd-elve)... Szóval köszönöm nektek is, Csajok, mert a ti kezetek is benne volt!!!

Utána elbeszélgetés volt a tanárral. Kicsit, na jó, állatira féltem tőle, hogy a nyelvtudásom óriási hátrány lesz. Még ha 1 hónapja lett volna a felvételi! Akkor még tudtam beszélni :) De a sok otthonlét megtette a hatását, és még nem tudtam visszarázódni. Mindegy, azt mondta a tanár is, hogy kénytelen leszek megtanulni rendesen :)

No, úgyhogy most röpködök! El sem hiszitek, mennyire jókor jött ez! Úgy érzem, az elmúlt év nehézségei után végre sínen vagyok. Külső és belső nagytakarítást csinálok, és hihetetlenül bennem van a változás/változtatás kényszere. A lakást is átrendezem, új bútorok jönnek majd... Érzem, hogy tettrekész vagyok!!!

Nagy puszi mindenkinek!

22 megjegyzés:

Ágicza írta...

Janka ez csodálatos hír!!! Gratulálok!! :) Nem fognak Benned csalódni az biztos, remekelsz minden egyes sb alkotásoddal! Dejódejó!!:))) Jajj és hát a lényeg oldalról se feledkezzünk meg: szuper lett nagyon:)

Rucola Designs írta...

Tiszta szívből gratulálok! :) Nagyszerű hír! A képed meg zseniális, nagyon szép (és biztos hatásos), tényleg gyönyörű lehet vászonkép formában.

Noncsi írta...

Gratulálok, Janka!!! Ez tényleg csodálatos hír :)
A házassági évfordulótokra készített oldalad csodaszép lett, tuti szuper lehet vászonkép formájában viszontlátni. ;)

szrjudit írta...

Ez igazán óriási hír, gratulálok, nagyon ügyes és talpraesett voltál, mert a tehetségedhez kétség nem fér. A faliképed pedig gyönyörű!!!

Judit írta...

Gratulálok!!!!!! Azt tudom mondani amit Judit, tehetséges vagy, látszik is a hozott anyagból alkottál, és sikeresen. a falikép pedig.... Szenzációs ötlet, és gyönyörű!!!! Nekem pont az tetszik hogy nem lágy, finom, olyan élettel teli!!!!

Judit írta...

Veszprémbe tanultál?????? Ott dolgozom. Meg tanultam is. Igaz nem ott ahol Te..... :) Tudod várpalotai vagyok.

Mounier Noémi - Kolibri írta...

Fantasztikus!! Gratulálok még egyszer!!!! Csodás a vászonkép is!!!!! És nagyon örülök (mert átjön!), hogy ennyire feltöltődtél és hogy úgy érzed sínen vagy! ölelke :)

Kata írta...

ÓÓÓÓ! Hurrá! De milyen jó, hogy ilyen pozitív állapotba tudtál kerülni a vizsgára és így nem sétáltál ki!! Óriási gratuláció, nagyon tehetséges vagy, sok sikert a jövőre is! :)
A képed annyira beindított tegnap, hogy utánanéztem a hazai lehetőségeknek. Már csak egy szép oldalt kellene produkálnom, ami miatt megérné megtenni ezt a lépést. De ehhez asszem még gyakorolnom kell :)

Kisnyul / Andi írta...

Janka ez csodás hír! Olyan kíváncsi vagyok a felvételi alkotásodra, ha lehet majd később lefotózod?

kreatívhit írta...

Veled örülök és sok sikert neked a sulihoz a nyelv elmélyítéshez és mindenhez.S ez a munkád tényleg fantasztikus!

Tinci írta...

Micsoda szuper hír! Gratulálok teljes szívből! Sok sikert és kitartást a sulihoz!

Lili'sMother írta...

Gratulálok a faliképhez is és persze a sulihoz is!!!
Majd csepegtethetsz nekünk is a tudásból!!

millu írta...

Gratulálok,fantasztikus lehet,amit most érzel,sok kitartást és sikert.A faliképed csúcs lett.

eralilla írta...

Jnaka! Szuper lett a vászonkép! Gondolom a másik ünnepeltnek is nagyon tetszett. Boldog házassági évfordulót Nektek, s még sok csodás együtt töltött évet!
A felvételi eredményhez pedig gratulálok! Szárnyalj csak! Megérdemled.

csuti írta...

Gratulálok Janka! Ez nagyszerű hír!

Ányi írta...

Woww, ez a kép milyen szuper lett, nagyon tetszik!
A felvételihez pedig hatalmas gratula, ügyi vagy!

Szilvi írta...

Gratulálok Janka!
A képedre és a sulidra is büszke lehetsz!

Eszter(beszteri) írta...

Veled örülök, Janka, tartson a lelkesedésed sokáig!!!!! :) És gyönyörű a falikép, nekem is meghoztad a kedvem... :D

Margó írta...

Különlegesen szép az oldalad és az a plusz, hogy faliképet készítettél belőle ajándéknak!!!
A felvételhez gratulálok és sok-sok sikerélményt kívánok Neked!

Puzsi írta...

Csak ideértem én is... De jobb későn, mint soha. Gratulálok 1.) az oldalhoz és a belőle készült vászonképhez, 2.) a sikeres felvételihez. Ügyes vagy!

DAnett írta...

Csak ide értem én is. Janka, szívből gratulálok a felvételidhez, nagyon büszke lehetsz magadra! Remélem írsz majd róla, mert kíváncsi vagyok mit tanulsz majd.

A képedért teljesen oda vagyok..mindenét imádom.Egyszerűen el tudnám a falamon én is képzelni..

(u.i.: a nyuszi a Tilda legkedvesebb barátai c. könyvből való :D)

Budaházi Brigitta írta...

Én itt még nem is gratuláltam, úgyhogy megteszem itt is!!! Óriási gratula, nagyon jó dolog ez! Hajrá Janka! <3