2010. augusztus 27., péntek

Első napjaim az iskolában...

Végre péntek! Nem is tudom, örüljek-e most ennek. Egyrészt jó, hogy hétvége lesz, mert meg kell emésztenem pár dolgot a sulival kapcsolatban, másrészt meg igencsak (már elnézést a kifejezésért) be vagyok tojva az előttem álló feladattól. De kezdjük sorjában!

A hét (ami tulajdonképpen szerdán kezdődött) az ismerkedés jegyében telt. Ma tartották az egész iskolának az eligazítást, méghozzá a kápolnában :) Igen, jól hallottátok! Ugyanis az iskola valamiféle egyházi (evangélikus) intézmény. (Nem igazán értem még az összefüggést, de rá fogok kérdezni.) Egy műemléképületben kapott helyet, amelynek sarkában egy csodálatos kápolna van. (Majd készítek róla fotót, mert érdemes megnézni.) Az egésznek nagyon érdekes az elrendezése is, mert mint mondtam, sarokterem, így az egész "templombelső" átlós irányú. Maga az oltárrész a sarokban helyezkedik el, és a padok is ehhez vannak igazítva. Gyönyörű orgonája van a karzaton és pazar rózsaablakok díszítik. Mégis az egészet roppant egyszerűség jellemzi.

Tehát itt tartották az eligazítást, ahol minden tanár bemutatkozott és bemutatta az általa vitt szakot. Nem nagyon futottam át előtte a tanulmányi tájékoztatót, milyen szakok vannak, így itt tudatosult, hogy nagyrészben művészeti jellegű az iskola. Vannak zeneszerzők, énekesek, drámatagozatosok; ehhez jönnek a médiairányok, mint a TV-, rádiózás, tervező grafika, újságírás; meg van még gazdasági vonal, illetve pszichológia-pedagógia szak is. Mindezek mellett nem kell nagy iskolára gondolni, alig 200 ember tanulhat itt.

Mint említettem már, egyelőre a média szak együtt tanul kb. szeptember végéig. Utána fogunk csak speciális dolgokat tanulni. Hétfőn máris rajzzal kezdünk, hurrá! Emiatt is vagyok görcsben. Ugyanis azt a feladatot kaptuk hétvégére, hogy grafittal rajzoljunk. Ma délután kezdődik a Művészetek Éjszakája elnevezésű rendezvény, amely a város különböző pontján különböző látnivalókat kínál. Lesznek performansz-előadások, énekesek, festők, fényképészek, és még a fene tudja, mi. Ide kell kimenni, és egy nekünk tetsző dolgot, előadást lerajzolni. Kaptunk is hozzá egy csodás kis rajztömböt ceruzával, nehogy ez legyen a kifogás :) Nincs megszabva, milyen stílusban rajzoljunk, csak örökítsük meg egy számunkra érdekes pillanatot. Azt sem tudom, hogy fogjak neki! :P Bementem egy könyvesboltba, és minő véletlen, a kezembe akadt egy könyv, hogyan kell embert rajzolni. Gyorsan átlapoztam, mintha bármit is számítana, mintha bármit is magamba paszírozhatnék abból a tudásból :D Kicsit kétségbeesett vagyok, nem? Gondoltam arra is, hogy viszem a fényképezőt, és fotózok, aztán majd az alapján rajzolgatok itthon, nyugiban. Egyébként meg esik, szóval nem tudom, hogy rajzolgatnék...

Ma befejeztük a bemutatkozásokat. Én a végére maradtam, mert gyűjtöttem a bátorságot. Egész jól fogadtak! Mindenki csodálkozott, hogy ilyen hamar így megtanultam finnül. Tényleg nem értem, miért csodálkoznak. Nekem inkább lassúnak tűnik, sőt olyan össze-vissza beszélek, hogy öröm nézni. :D Nem baj, a tanár azt mondta, ne foglalkozzak semmivel, csak mondjam, ahogy jön. Kérték, hogy mondjak valamit magyarul is :) Úgyhogy köszöntöttem őket, és elmondtam egy mondatot, amit múltkor mondott a finn kajakoktató, és nagyon hasonló a két nyelvben:

Elävät kalat uivat veden alla.

Aki először megfejti, mit jelent ez magyarul, annak küldök valami apróságot ajándékba :)
Kis segítség: ä - e hang magyarban (mint az eper kezdő e-je) + veden szó szótöve: vesi.

Szorítsatok a rajzoláshoz!!! Bárkinek bármilyen elfogadható tippje van ezzel kapcsolatban, szívesen veszem :)

12 megjegyzés:

do írta...

Nem mondom, nekem tuti beletörne a ceruzám, én egy normális pöttyös labdát sem tudok rajzolni :( Én tuti fényképeznék aztán kinyomtatnám és az ablakon átrajzolnám :DDD (és biztos valami nagyon egyszerűt keresnék :DDD)
Sajnálom, de semmi jobb nem jut eszembe.
A mondatoddal is csak addig jutottam, hogy eleven halat visz? a Duna (na ez meg a kajakoktatóból jött)
Agyamra megy a szakdoga. Bocsi.
Aztán mesélj, mire jutottál a rajzzal kapcsolatban! Drukkolok, de biztosan megoldod, nem véletlen vagy KCS tag, csak kreatívan, mint mindig!

Unknown írta...

Élő halak úsznak a víz alatt? :D nemtom. :D
Én azért csak irigykedem továbbra is emiatt a suli, illetve az előtted álló megpróbáltatások miatt. :)
Szuper lesz, szuper leszel!!!

Pertine írta...

Először az elől ülőket viszi el? :D
Sok sikert a tanulmányokhoz!

Budaházi Brigitta írta...

Nagyon klasszul hangzik minden, Janka!!!! Teljesen odáig vagyok a híreidtől. Hajrá! Szuper lesz minden.

Az én tippem hasonló Franciéhoz: Eleven halak úszkálnak a víz alatt. :D

Margó írta...

Janka, én is nagyon szurkolok Neked! Ha arra gondolsz,hogy csak nyerhetsz tudást, tapasztalatot, valamint arra, hogy mindannyian félünk az ismeretlentől, akkor már nem is kell annyira "félned".
A rajzzal kapcsolatban az egyik bartánőm mondása jut az eszembe (a Tanítóképző Főiskolán szakkolégiumot kellett választani, Ő tudott rajzolni, így természetes, hogy a rajzot választotta.)
Tehát azt mondta: Ő mindig geometriai alakzatokra fordítja le, amit rajzolni akar és azt utána öltözteti fel, amiből kialakul a forma, a tartalom, az arányok, majd a finomabb kiegészítésekkel akár a hangulat is. Legalábbis kezdetben.
.. és az is eszembe jutott, hogy én is vettem a rajztanításhoz (mert én egyébként nem tudok rajzolni, no jó a kicsikkel azért megszerettettem, legalábbis néhánnyal) egy olyan könyvet, amelyben hasonlóan indulnak a rajzok. Mintha néhány évvel ezelőtt láttam volna újra a könyvesboltokban?!
Legyen önbizalmad, még akkor is, ha nem mindenben tudsz majd egyforma szuper szinten teljesíteni!!! Aki így tudja közvetíteni az alkotásaival az érzelmeket, a szépséget, történéseket, aki ilyen hamar elsajátít ilyen szinten egy nyelvet, annak nem szabad túlzottan izgulnia. Na, jó, egy kicsit igen:-)))))
Sokan küldjük Neked a pozitív energiát:-)))))

Ányi írta...

Eleven halak úsznak a víz alatt :) Tényleg majdnem tök úgy hangzik! :)

Hm, a rajz... biztos tök jó fények vagy visszatükröződések vannak, én abból indulnék ki, HA tudnék rajzolni. Szerintem grafittal jól nézne ki :)

Kisnyul / Andi írta...

Ne félj, biztos jön az ötlet ahogy meglátsz valamit majd a forgatagban. Fényképezés egyébként egyáltalán nem rossz ötlet szerintem.

Fordítás:
Élő hal úszik a vízben. (Segítséget kértem, nem saját kútfő)
Először azt hittem az evező lapáttal lesz valami :) A kala egyébként annó a magyar tanárom kedvenc példája volr arra, mennyire is közös a finn-magyar nyelv.

Bíró Ágnes írta...

Jank, húúú de izgi ez az egész. Hidd el a kihívás megerősíti az embert. Meg tudod csinálni, mert nagyon ügyes vagy!! Tényleg bízz magadban, menni fog!

A rajzolás? Szerintem így első körre nem várnak valami óriási hatalmas precízen kivitelezett rajzot. Legfeljebb olyanra lehetnek kíváncsiak mennyire ismered és tudod arányosan rajzolni az alakokat, házakat perspektivikusan... hááát emelem kalapom, hogy belevágtál, de megéri szerintem.

A fordítást meg már szerintem kitalálták.
A nyelv miatt is irtó ügyesnek tartalak!!!
Izgulok érted. Remélem továbbra is beszámolsz a sulis fejleményekről. :)
Jó hétvégét!

szrjudit írta...

Nem semmi, hogy belevágtál, de biztos vagyok benne, hogy megtalálod majd azt, amiben egyedit és különlegest tudsz alkotni, a kötelező feladatok, mint pl. a rajzolás meg egyre jobban fognak menni, ahogy tanultok majd különböző technikákat. Add magad, és nem lesz semmi baj, nagyon szorítok neked!

icka írta...

tök jó lesz sztem ez a suli, nagyon irigyellek!!!!!!
én biztos nem embert rajzolnék, mert az a legnehezebb...sztem jó ötlet, hogy fotózz és azok alapján rajzolj valamit...drukkolok!!!

evadraga írta...

Lazulj el Janka :) Gratulálok, jó lesz nagyon a sulid!
Rajzolás: én egy elmaszatolódott, elmosodott eget felhővel rajzolnék, talán valami háztetőféleség még látszódna: hiszen esik, párás minden, a látótávolság ilyenkor szinte közelít a 0-hoz. :) (persze, én gyagya vagyok, ezt tudni kell :))
Majd muti meg mit hoztál össze, én is drukkolok!

Merika írta...

Hú Janka nagyon irigyellek!!!! Biztosan szuper iskola lesz. Rejtvényfejtésben nem vagyok jó, de a rajzhoz van tippem.Bár a lányok sok jó dolgot mondtak már, én javaslom ne emberrel kezdd. Valami ház, utcarészlet, szép kapu.Nyugodtan fotózz és utána otthon rajzold.Max. egy vázlatot, vagy feljegyzed ami hatással volt Rád.Biztos nagyon ügyes leszel!!!!