2011. január 4., kedd

Valami új

Itt az új esztendő. Erre valahogy nem tudtam felkészülni. Mármint én azért szoktam ilyet is csinálni: felkészülök a következő évre. Kicsit elgondolkodom, hogy is volt, hogy legyen. Ez most kimaradt. Hiányérzetem is van rendesen, de igyekszem bepótolni magamban. Szokás szerint nem fogadok meg semmit, de azért megpróbálok elérhető célokat kitűzni magam elé. Ennyi.

Remélem, jól teltek az ünnepek. Mindenki túlvan a nagy evésiváson? Engem idén a betegség átsegített ezen a problémán :D Nem bánom, őszintén szólva. Köszönöm az érdeklődésetek, már jól vagyok. Ennek örömére hoztam valamit :)

Holnap egy új "kis" készletem jelenik meg. Olyan emberek ihlették - mondhatni, vezették a kezem tervezés közben -, akik fontosak nekem, akik állandóan inspirálnak és akik érzelmi támaszt is nyújtanak. Szimplán barátoknak hívom őket. Ezzel a készlettel szeretném nekik megköszönni, hogy vannak... nekem. A scrapbook.hu kreatív csapatának ajánlom ezt a készletet. A színeknél leginkább Sabee, Franci és Kata járt a fejemben, de mindenki számára tettem bele rá jellemző elemet, papírt. No, most már kiváncsiak lehettek. :D Egy kis előzetes most, és egy meglepetés holnap :) Mindenképpen gyertek vissza, megéri!



7 megjegyzés:

Kisnyul / Andi írta...

Janka, örülök, hogy jobban vagy. Holnap jövök, mert felcsigáztál!

do írta...

Örülök, hogy jobban vagy! Gyönyörű az előzetes!

Toni írta...

Kiváncsi lettem nagyon, természetesen jövök holnap is!

Margó írta...

Egy kicsit megfertőzhettél volna az ünnepek előtt!!! Annak azonban örülök,hogy már rendben mennek a dolgok a maguk kerékvágásában.
Azt mondtad, jöjjünk holnap is:-)
Köszönöm, jövök!

LaceE írta...

Ígéretesnek tűnik. Kíváncsian várom a holnapot :)

kreatívhit írta...

Örülök hogy jól vagy akkor ahogy olvasom nem kell fogyózással kezdened mint sokaknak így az ünnepek után.
Az ízelítő nagyon ígéretes.

Bíró Ágnes írta...

Kristálytiszta, szépséges amit láthatunk a miniből! :)
Örülök, hogy jobban vagy!!