2011. március 13., vasárnap

Újra art journal

Megint alkottam. Több nap alatt készültek el. Rájöttem, milyen jó "gyógyszer" ez az elfoglaltság rossz kedv vagy éppen kedvtelenség ellen. Talán azért, mert most még az újdonság varázsa lengi körül. Élvezem, ha alkothatok, festhetek, maszatolhatok. Meglepő, milyen könnyű az első után létrehozni ezeket a figurákat. Idővel biztosan sokkal egyedibbek lesznek, nem tűnnek majd koppintásnak. A tanulófázisban azonban megengedem még magamnak ezt a kis mankót. (Mindegyik kép A5-ös méretben készült.)

A kék hajú lányt a suliban Maijának készítettem. Vele nagyon jóban vagyok, sokat segít mindenben. Egyik nap leültem festegetni, és úgy döntöttem, megfestem Maiját a kék hajával. :) Remélem, tetszeni fog majd neki. Választottam hozzá egy idézetet, ami illik a kapcsolatunkra.


A piros hajú lányka pedig csak úgy jött. Az idézetet még régebben találtam, és nagyon megtetszett. Kitettem a falamra is, mert rengeteg erőt lehet belőle meríteni:
"Kövesd a szívedet, higgy az álmaidban és alkosd meg a saját valóságodat." Szeretnék így élni; hinni, hogy ezt teszem.



Jó pihenést nektek!

18 megjegyzés:

  1. Wow... fantasztikusak a képek! Nem is tudom, hogy lehet így rajzolni! Nagyon szépek, tetszik a vörös hajú lányka, ahogy a tincseit fújja a szél!!:)

    VálaszTörlés
  2. Szenzációs lett mindkét kép. Nagyon ügyes vagy! Annyira bájos mindkét leányzó!!

    VálaszTörlés
  3. Hű, Janka! Gyönyörűek, imádnivalóak!!!! ♥♥♥ a Vörös lányka a kedvencem ♥♥ (Áprilisban újra lesz SheART tanfi, nézz be Christy blogjára, mert lehet nyerni egy helyet rá ;))

    VálaszTörlés
  4. Szerintem csak te érzed koppintásnak a lánykáidat, mert a stílust nem magad találtad ki. De így, hogy tudom, hogy "honnan" vannak is úgy érzem ezek teljesen egyediek. Nagyon ügyes vagy, ezek igazi műalkotások.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon tetszik mindkettő! Annyira ügyes vagy!

    VálaszTörlés
  6. nagyon szuper Janka,annyira jó lenne látni valóságban!!!! Ugye milyen jó festeni???? Gratulálok, még sok képet kérünk!

    VálaszTörlés
  7. Ó, fantasztikusak a lánykáid! :) Nagyon profi lett mindkettő! Maijának biztos nagyon fog tetszeni, amit neki készítettél!

    VálaszTörlés
  8. Imádom azt Art-Journal stílust! Annyira jól csinálod! Gyönyörűséges! Még én is kedvet kaptam a festéshez, pedig már jó ideje nem volt ecset a kezemben! :)

    VálaszTörlés
  9. WOW!! Mindkettő gyönyörű! Az idézetek is nagyon jók! Én is akarok ilyet! :)

    VálaszTörlés
  10. Szerintem ezt érdemes továbbgondolnod már most az elején jól mutatnak a munkáid és ez csak egyre csiszolódik.

    VálaszTörlés
  11. Hűű ez valami szuper!!!!Nagyon-nagyon tetszik Janka!

    VálaszTörlés
  12. Wow! Nagyon csúcs mindkettő! Igazán tehetséges vagy!

    VálaszTörlés
  13. Basszus... Nem lehetne előjegyeztetni egy ilyen képre TŐLED az utolsó kép idézetével???? :P
    Nagyon bírnám a sarkamban ;)
    Imádom amiket készítesz, szerintem nagyon tehetséges vagy ebben a stílusban (is) :)

    VálaszTörlés
  14. mesés alkotások, Janka. teljesen lenyűgöznek.

    VálaszTörlés
  15. Annyira szuperek, nagyon nagyon szeretnék valami ilyesmit, de én meg a rajzolás.... Ha lehet ilyet nyerni nálad, jövök ;)

    VálaszTörlés
  16. Kívánom, hogy teljesüljön az álmod! Imádom ezeket a képeidet!

    VálaszTörlés
  17. Meseszépek Janka! :)
    Mi mindenre van időd, és az annyira klassz!!! :)

    VálaszTörlés