2012. március 13., kedd

Elragadva

Az úgy volt, hogy szerettem volna alkotni már. Mostanság begyűjtöttem pár csúcs készletet, de hozzájuk sem nyúltam. Na, nem a készletek hibája, gondolhatjátok! Aztán tegnap eszembe jutott Gigi csillagos kihívása, ami szó szerint értendő, mert jó kis feladatot ad. Nevezetesen tegyünk legalább 10 csillagot az oldalra amellett, hogy lifteljük az eredetit. Nos, a feladat másik fele kissé kiment a fejemből, így csak a csillagokra koncentráltam, lévén az a nehéz. Talán soha nem tettem még csillagot egy oldalamra sem. Most viszont megpróbáltam, és jó érzéssel tölt el, hogy sikerült megoldanom ezt a számomra nehéz kihívást.

Egy PaisleePress sablonból indultam ki, mert közben még a DHD kihívása is a fejemben zakatolt, ahol többek között sablonból is kell dolgozni. Szóval elővettem Liz egyik template-jét, amiből a keretet hagytam meg, illetve a pöttyöket csillagokra cseréltem. Aztán mögé tettem azt a csodás mintás ecsetet (imádom őket), meg miszteztem Ági ecseteivel, amit kimaszkoltam csillag alakban. A többi meg már csak körítés :) Tök jó, mert utólag vettem észre, hogy a scrabble J betűjén 8-as szám van. A kedvencem :)

::credits::

Szóval ilyen kis szállongó hangulatban vagyok. A közelgő nyaralásra készülök már ezerrel. Tegnap kiszedtem a ruháimat, hogy kiválogassam azt a 3 rövidnacit és 2 szoknyát, amit javasoltak az útra. Ugyanis azt ajánlották, ne vigyünk sok cuccot: egyrészt felesleges, másrészt tök olcsón lehet vásárolni, ha kellene valami. De most ezt magyarázzátok meg egy lánynak! :D Emellett meg kicsit izgulok a 11 órás repülőút miatt, meg az időeltolódás is aggaszt... De amúgy minden hepi!

Ja, és nem is meséltem, hogy szombaton Nightwish koncerten voltunk. A Jégcsarnokban volt, ami ugyan nem olyan nagy, mint a Hartwall Arena, de teljesen megtöltöttük a lelátókat. Elég fent ültünk, úgyhogy először tériszonyom volt rendesen. A koncert szuper volt! Bár nekem úgy tűnt, hogy Anette mikrofonja nem volt olyan hangos, mint kellett volna. Valahogy az a sok hangszer elnyomta a hangját. Mindenesetre szuper kis lemezt raktak össze. Elég creepy, hogy így mondjam! :D

Ez az első hivatalos videóklipp az Imaginaerum albumhoz.




UI: Ne felejtsétek el a kérdőívünket a közelgő KészletKlubról. Köszönjük, hogy már eddig is ilyen sokan válaszoltatok, nagy segítség ez nekünk.

4 megjegyzés:

DAnett írta...

Szuper lett az oldalad Janka! (mint mindig :)).

De jóóóóó lesz Nektek! Merre fele mentek, hogy ennyit utaztok? (ha szabad érdeklődni...:)

DAnett írta...

Jaj, azt elfelejtettem írni, hogy nagyon-nagyon jó utat kívánok!

kreatívhit írta...

Remek az oldal nagyon tetszik nekem is. A Koncert biztosan jó volt régen még Tarjával együtt én is kagylóztam a zenéjüket. Kellemes utazást az úton.

Névtelen írta...

Gyönyörűséges lett az oldalad!!! Jó utat!!! Kitartást a hosszú úthoz, és sok-sok fotóval majd még több scrap-oldallal várunk vissza :)