2013. július 10., szerda

Helyzetjelentés

Nagyon-nagyon régen jártam erre, tudom. Valahogy az utóbbi hónapok mással teltek, és nagyon nem volt kedvem a gép előtt ücsörögni. Az oviban, ahol dolgozom, a tavaszi időszak elég sűrű, mert az adminisztratív feladatok mellett kirándulást és műsorokat szervezünk, verset tanulunk, satöbbi.

Mindemellett pedig van/volt egy jó okom a hallgatásra, visszavonulásra. Egy régóta dédelgetett álom van kibontakozóban: babát várok. Igazából most - a felénél - kezdem végre elhinni, hogy ez igen, velem történik. Sokáig titkolóztunk, míg elárultuk a közvetlen környezetünknek is, és letettem a nagyesküt, hogy nem posztolom se a FB-on, se a blogon. A kissé szemfülesek már észrevehették, hogy megosztottam egy képet (kissé sejtelmesen), amin már azért látszik, hogy nem csak bezabáltam ebéd után. :) Borzasztó könnyen viselem az elejétől fogva az új állapotot, talán ezért is telt hónapokba, hogy felfogjam. Jó érzés volt, hogy már a 9. héttől kezdve éreztem az apró mozgásokat a hasamban. (Aztán jól be is paráztam, amikor néha napokig meg semmire nem lettem figyelmes.) Most már jól felismerhetően rugdos, jelzi, hogy Ő is a világon van. A nemét még mindig nem tudjuk, mert nem egy magamutogató típus. :)


Nem egészen ennek örömére, hanem inkább azért, mert végre - hetek-hónapok óta először - megnyitottam a PS-t, készülőben van egy freebie készlet. Valami aprócskát akartam csinálni, de ez eddig még sosem sikerült. :) Hozom most a színpalettát, aztán legkésőbb hétvégéig a készletet. Egy kis nyári színkavalkád, amihez egy csepp zöldet is hozzákevertem végül. Remélem, tetszeni fog.


Szép hetet Mindenkinek!


18 megjegyzés:

Ági írta...

További kellemes babavárást és jó egészséget :) <3

T írta...

Janka!! Teljes szívből gratula!! Sok-sok boldogságot és egészséget, vidámságot és kacagást kívánok nektek. puszi nektek Timo

Rucola Designs írta...

ÓÓÓÓÓÓÓ, wowwwwww!!!!!! Micsoda boldogság, nagyon örülök, gratulálok!!!!!

ScrapMona írta...

Gratulálok Janka! Sok boldogságot és jó egészséget kívánok. Nagyon csini vagy a fotón :)

DAnett írta...

Ó Janka, micsoda fantasztikus hír!! Szívből gratulálok Nektek! Nagyon-nagyon sok boldogságot és jó egészséget kívánok Nektek! puszi

Névtelen írta...

Nagyon örülök, hogy egy ilyen fantasztikus hírrel jelentkezel! Jó egészséget és sok-sok boldogságot kívánok a babaváráshoz!!!

szrjudit írta...

Örülök én is a jó hírnek, és annak külön is, hogy ennyire gondtalan és örömteli a babavárás számodra is. :)

Bíró Ágnes írta...

Janka, ez csodálatos hír! Nagyon boldog babavárást kívánok! <3

Budaházi Brigitta írta...

Drága, tudod, mennyire örülök a boldogságotoknak. Izgi, hogy hoztad a hírt! A pocakos kép tündéri rólad.

Katie írta...

Csak most olvasom, nagy gratula! Sok boldogságot :)

Szilvi írta...

Óóó, gratulálok Janka, szerintem ez a legjobb dolog, ami egy nővel történhet!

Atyus írta...

Gratulálok! Sok boldogságot!

Linsey írta...

Sok boldogságot, egészséget és nagyon boldog babavárást kívánok!:)

Zsu írta...

Gyanús volt a kép a FB-on. Gratulálok! Sok boldogságot és jó egészséget kívánok!

Timi írta...

Nagyon sok boldogságot kívánok a babához, jó egészséget és mindenféle szépet jót! :)

Margó írta...

Janka, ez igazán nagy örömhír!!! Szeretettel kívánok én is örömteli babavárást és csak megerősíteni tudom én is, hogy egy nő számára nincs az anyaságnál nagyobb boldogság!! Akárhány évesek is a gyerekeink!:-)<3

evadraga írta...

Ez a titkolódzás érdekes dolog: én azonnal világgá szórtam anno a hírt. :) De, ahányan vagyunk, annyiféleképpen dolgozzuk fel a történéseket. Örülök, hogy babát vártok, nincs is ennél nagyobb csoda egy nő életében. :) Továbbra is sok boldogságot és jó egészséget kívánok Nektek! :-) Puszi!

Annamari írta...

Itt is szívből gratulálok Nektek! :) Csodálatos ez a 9 hónap, élvezd minden percét! Persze a legcsodálatosabb az lesz, amikor már a kezedben tartod a babátokat! További gondtalan hónapokat kívánok! Puszi!