2013. december 23., hétfő

Emma végre megérkezett, avagy születés egy finn kórházban

Végre egy kis csendesség! Na, nem mintha állandó gyereksírástól harsogna a ház, de egyelőre még nem találtam időt magamra. Sőt, semmi másra sem a babagondozáson kívül. Nem is értem igazából, mert tüneményes gyerekünk van: alszik (kb. 20 órát egy nap), eszik (oké, ezzel küzdünk), néha sír a pocija miatt, aztán kifújt! Az eddigi legszörnyűbb éjszaka a kórházból való hazaérkezés után volt, amikor egész éjjel - szinte megállás nélkül - full hangerőn "sírt". Az után bármi jobbnak tűnt. :)

Sokat vártunk rá - minden értelemben. Én már egész novemberben arra készültem, hogy akármikor megérkezhet. Drukkoltam, hogy inkább decemberi gyerek legyen, mert nekem az valahogy szimpatikusabb volt. Aztán eljött a november vége is, anyukám megérkezett, és mi várakozóállásba helyezkedtünk. De hiába! Minden napról azt hittem: na, ez lesz az! Eltelt a 41. hét, majd közeledett a 42. vége is. Tűkön ültem, hisztiztem, megtettem MINDENT, hogy kibújjon végre. Hiába voltak a szebbnél szebb dátumok, ő kivárta a maga idejét. Egy nappal Anyukám szülinapja után végre elindult - kis segítséggel.


Van, aki Magyarországon értékelné ezt a fajta nyugalmat (?), ami itt az egész gyerekvárást övezi. Nincsenek felesleges vizsgálatok, nincs sürgetés. Egyik barátnőm mondta, hogy itt a terhesség második felétől azt sem tudod, mi nő a hasadban. Valóban, a 20. héten megvan az utolsó UH, utána még 2x lát orvos, ennyi. A terhességet 38-42 hetesnek tekintik (mint ahogy az normális is!), csak a 43+0-nál indítják meg (komótosan).

Nem fogom a szüléssel kapcsolatos részleteket megosztani itt, mert nem hinném, hogy ide való. Csak annyit, amiből látszik, milyen is itt a hozzáállás. Amikor bevonultunk a kórházba, szimpatikus volt, hogy meg tudtam beszélni az orvossal, milyen lehetőségeim vannak a megindítással kapcsolatban. Ő a burokrepesztést (majd ha nem indul be, az oxitocint) javasolta. Mivel én mindenféle gyógyszeres beavatkozást el akartam kerülni, inkább a mechanikus beindítás mellett döntöttünk. Tetszett, hogy nem akart rábeszélni az ő verziójára, hanem respektálta az én indokaimat. Úgyhogy egy Foley-katéternek nevezett eszköz segítségével beindították a szülést. Ez nem hat azonnal, szóval hazamentünk, és újabb várakozással terhes nap (és éjszaka) után végre hajnalban elkezdődött. Aztán abbamaradtak az összehúzódások, tudtam még egyet aludni. Délelőtt bementünk a kórházba, majd kb. dél utántól felpörögtek az események. Ha úgy nézem, nagyon gyorsan "végeztünk", mert 15.30-ra a karomban tarthattam Emmát. Az előzetes tervem az volt, hogy semmilyen érzéstelenítést nem kérek, hiszen részt vettem egy HypnoBirthing tanfolyamon (keressetek rá a neten, megéri), ahol relaxációra és helyes légzéstechnikára tanítottak. Ezekkel természetes módon szülhetünk, fájdalom nélkül, vagy legalábbis sokkal kevesebbel. Nem mondom, hogy nem hatott, mert tulajdonképpen egészen az utolsó fél óráig kitartottam. De mikor már összefolytak a fájások, az már tényleg fájt :) Viszont akkor már sok lehetőség nincs a fájdalomcsillapításra, ugyebár. Kaptam kéjgázt, ami tényleg segített, hogy ne merüljek ki a legvégén. Aztán valahogy túl voltunk rajta végre.

Kizárólag szülésznők voltak jelen a szülésnél -- gondolom, az egyetlen doki máshol segédkezett. Anyukám szerint borzasztóan összeszokottan dolgoztak, és mindent megtettek, hogy segítsenek lelkileg és fizikailag. Szülés után még másfél óráig a szülőszobán maradhattunk. A babát rátették a hasamra, és csak engem láttak el, a babát nyugton hagyták. Egy fél órára magunkra hagytak, majd hoztak nekem meleg ételt, valamint kávét, teát Ákosnak és Anyukámnak. Ezután - míg én zuhanyoztam - ellátták a babát. Kapott egy tündéri, piros kötött manósapit (amit haza is hozhattunk), majd átballagtunk a csecsemőosztályra. Családi szobát kértünk, ahol végül Anyukám volt velem, mivel neki pár nap múlva haza kellett utaznia. Ákos akkor jött-ment, amikor akart. A családi szoba Anya szerint inkább hotelszobára emlékeztetett: gondozóasztal teljes felszereléssel (pelus, ruhák, ápolószerek), zuhanyzó, az anyukának a fogkrémen kívül minden ruha és higiéniai felszerelés, napi 4x étkezés 2 fő részére. Ez természetesen nem ingyen van, mint ahogy a sima kórházi szobáért is fizetni kell. Nem az orvosi ellátást szerencsére, csak az étkezést. Még nem kaptunk számlát, de azt hiszem, 55 € /nap a szoba ára. Szerintem megéri, mert tök nyugiban voltunk. Néha bejöttek a nővérek érdeklődni, minden rendben van-e, eszik-e a gyerek, van-e bármilyen kérdésem.

A kétnapos ottlétünk alatt a nővérek kifaggattak a szülési élményemről -- pontoznom kellett, hogyan éltem meg. :) Mindezt egy nappal utána. Mondtam nekik, érdeklődjenek pár hét múlva, mert a fájdalom még nagyon élénken él bennem. A szülésznőnk is meglátogatott, szintén az élményeimről kérdezgetett, illetve, hogy maradt-e bennem bármilyen kérdés, esetleg rossz érzés. Ákos szerint ezek a "kisinterjúk" arra szolgálnak, hogy kiszűrjék, nem hajlok-e a depresszióra, esetleg nem akarok-e kárt tenni magamban vagy a babában. Két nap után meg kitették a szűrünket, vagyis mentünk mi magunktól is. Mese vége! :)

Ezúton köszönöm Emmácskának, hogy hagyott anyájának 4 órát internetezni.

Mindenkinek nagyon boldog, békés és 
áldott karácsonyt kívánok!