2012. november 18., vasárnap

Végre egy kész projekt!

Igen, sikerült befejeznem... valamit! :-D Mostanság már ennek is örülni kell, főleg, ha scrapbookról van szó. Didó FANTASZTIKUS "Kedvenc pillanatok" tanfolyamán vettem részt az elmúlt pár hétben. Elmondani nem tudom, milyen jól esett az alkotás, ráadásul ezekkel a termékekkel, ilyen módon. Ugyan az elején letettem a nagyesküt, hogy betű szerint betartom a Didó által mondottakat, végül nem sikerült mindenhol. Helyenként renitenskedtem, de szerintem ennyi még bőven belefér. Ugye, Didó? :-D

A tanfolyamon egy 18 oldalas minialbumot készítettünk 15x15 cm-es méretben az ILS Summer Dreamer kollekciójának felhasználásával. Elsőre látva nem voltam odáig ezért a készletért, de a végére teljesen beleszerettem mind a színekbe, mind a stílusába. Didó pedig hozzáadta a maga varázslatát, így egy nagyon különleges album született meg: kicsit vagány, kicsit lányos-csillogós. Személy szerint rengeteget tanultam a tanfolyam alatt. Először is soha nem gondoltam volna, hogy a minicsipke ennyire mutatós. Persze, elméletben mindig tetszett, de sosem próbáltam ki. Aztán meg ott van a csillámozás! Ugyan az egész lakásban fellelni még most is csillámdarabkákat, de megérte, mert jó móka. Az eredmény pedig most nagy szerelmem :-)

Megmutatom a kedvenc oldalaimat az albumból. Amúgy az Ákossal közös (közelmúltbeli) emlékeinket foglaltam albumba, mert rólunk még nem is készítettem ilyet.

 Természetesen az esküvőnk - kicsit más elrendezésben

A tavaly előtti fotózás Ickával fantasztikus képeket hozott -
minimális, "jankás" átformálással


Ez a tasakos elrendezés egy az egyben átvétel Marlene-től -
muszáj volt megcsinálnom

Lehet, hogy hozok róla én is egy videót, mint Veka, mert úgy tényleg látszik rendesen. A képek nem igazán adják vissza az élményt :-)

Most, hogy kész vagyok az albummal - még most is hihetetlen, hogy befejeztem egy projektet -, jöhet a következő! Melegében jelentkeztem Didó másik, nemsokára induló tanfolyamára is, ahol meseszép karácsonyi albumot fogunk készíteni. Szerintem klassz lesz néha leülni a készülődés alatt, és gyorsban alkotni egyet. A méret miatt biztos gyorsan fog menni, ráadásul olyan csodás anyagokat válogatott össze már megint ez a csaj!!! Hát nem meseszép?



Szép vasárnapot!

2012. november 3., szombat

Mindent egy csapásra

Már megint nem sikerült blogolnom az elmúlt időszakban. Elkezdtem rendesen dolgozni, és ez bizony eléggé átszabta a mindennapjaimat. Még tanulnom kell, hogy gazdálkodjak a kevéske szabadidőmmel, ami a munka után megmarad. Sokszor hazaesem, aztán felmarkolom az edzőcuccomat, irány mozogni. Utána legtöbbször fáradt vagyok már, nem állok neki semmi kreatívnak. Na, nem magyarázkodom tovább :)


A mai nappal kezdetét veszi az egy héten át tartó DSD-hét a Scrapbook.hu-n. Játékokkal, kihívásokkal és egy csomó freebie-vel készültünk nektek. Nem akartuk, hogy a hosszú hétvége stresszben teljen, ezért is toltuk ki a játékok határidejét a jövő hétvégére.  
A játékokról itt találsz leírást. 

Készítettünk nektek pár őszi jellegű csomagot, Lombhullás néven. Íme, az én részem: 


*****************************************************

A másik nagy újság, hogy Szabina barátnőmet mint Új arcot mutatja be a My Scrapbook Art. Ebből az alkalomból olvashattok vele egy interjút a honlapon, illetve letölthettek onnan egy klassz készletet. Az interjút Szabi blogján is elolvashatjátok magyarul. Szívből gratulálok neki, hogy nemzetközi téren is felfigyeltek a tehetségére :)

A készlettel alkottam egy egyszerű oldalkát. Valahogy mostanában nem nagyon van kedvem túlspilázni a dolgokat. De lehet, hogy csak Didó tanfolyama hat rám ilyen módon :D

SCW - Be you mini kit (freebie @ MSA)

SCW - Be you mini kit

*****************************************************

 Befejeződött a Scrapbook.hu és a Kossuth kiadó közös kihívása, amely a Füst és csont leánya c. regény körül forgott. Annyira klassz alkotások születtek, mind hagyományos, mind digitális technikával! Ha tehetitek, nézzétek végig a galériát!!!



A kiadó egy kiállításon mutatja be az ÖSSZES beküldött alkotást. A kiállításra november 7-én, szerdán 17 órakor kerül sor az Örkény István könyvesboltban, Budapesten. A részletekről itt olvashatsz.


Egyelőre befejezem, pedig még lenne miről írnom. Nem baj, marad legközelebbre is valami :) Készülget a Didó által tartott tanfolyamom albumja. Nagyon imádom!!! Alig várom a karácsonyi tanfolyamot is :)

Szép hétvégét nektek!