A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hibrid. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hibrid. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. március 19., hétfő

Az első "nagyobb" hibrid oldalam

Az úgy volt, hogy már mindent bepakoltam, összekészítettem, rendbetettem, és maradt egy pár szabad órám. Eszembe jutott Ági blogján a kihívás, amelyen vendégtagságot lehet nyerni hozzá. Bár nem feltétlenül akarom elkezdeni a CT tagságok gyűjtögetését (sőt, inkább leépítem őket, hogy többet tudjak magamnak alkotni), de ez megtetszett. Meg amúgy is jó móka. Aki meg eddig csak digizett, az igazán megpróbálhatja.

A feladat tehát: liftelni a blogon bemutatott oldalt + kinyomtatni + valamilyen valódi kiegészítővel gazdagítani, azaz egy hibrid oldalt kell készíteni. Mivel Erica Coombs és Ági közös játéka ez (mindenhol nyerhetsz egy vendégtagságot), ezért kérnek, hogy az ő készleteiket használd fel, de nem kötelező. Nos, én Ágiért használtam és Robyn Meierottoét, mert nekik volt kimondottan utazós készletük. Digiben megszerkesztettem az oldalt nagyjából, a háttért és a kiegészítőket kinyomtattam, majd kerestem fényképeket (igen, az eredeti terv szerint 3 lett volna rajta) a netről, végül összeállítottam. Mindenképpen rá akartam tenni a zsugorkából készített fényképezők valamelyikét. Meg rávarrtam az "útvonalat", mert nagyon tetszett a technika. Ennyi, már kész is!!!

Thailand - hibrid oldal

:: credits ::


A valóságban nem ennyire csálé, de így sikerült kivágnom. A betűk azonban tényleg csálék. Szokatlan módon ez a betűmatrica állatira ragad. Általában rárakom egy fóliacsíkra őket, hogy megnézzem, hogyan állnak, jó-e a betűtávolság, aztán odapróbálom a helyére. Így is volt, csak ez ottmaradt. Próbáltam leszedni, de nem ment, csak ha feltéptem volna. Mindegy, így marad. Nekem jó így is!


2012. január 23., hétfő

A "titkos" projekt

Az ötlet úgy jött, hogy Didóval a készletkészítés miatt dumálgattunk. Nem voltunk valami jó passzban, és kiderült, hogy neki csak "ragasztgatni" van kedve, nekem meg még azt se. Már ősidők óta nem alkottam papírból. Szóval felvetette, hogy terápiás jelleggel -- elvileg Mia alvásidejében -- csinálhatnánk valami mini projektet, ami felvidítana kicsit. Az ötletelgetésből az lett, hogy legyenek szövegek, idézetek benne, amik pozitív gondolatokat sugallnak, és alkossunk hozzájuk körítést. Először volt szó fényképekről is, de látható lesz, hogy ezt a részt mindketten hanyagoltuk :)

Az én koncepcióm az volt, hogy kipróbáljak olyan dolgokat is, amiket addig még nem; illetve hogy egy "artosabb", művészibb vonulatot vigyek bele a folyamatba. Nos, emiatt (is) elég lassan haladtam. Amúgy is iszonyú szöszölős vagyok, akár digiben, akár hagyományosban. Nekem órákig, napokig tart egy oldalt összerakni. Ne kérdezzétek, miért. Tapogatok, rakosgatok, nézegetek...

Az alábbi kis "album", amely nálam rendhagyó módon egy dobozkában landolt, egy rakás pozitív energiával hivatott feltölteni. Minden idézet megfogalmaz valamit a kissé "beragadt" helyzetemről, és elvileg segíteni szándékozik, hogy a helyzet változzon. A nyilvánvaló funkciója mellett azért némi esztétikai erővel is bír, remélem :) Sok-sok művész inspirált az elkészítésében; rengeteg galériát megnéztem -- láthatatlanul is köszönöm nekik.


A projekt formája igazából csak a végére alakult ki. Miután egy-két oldallal kész lettem, nyilvánvalóvá vált, hogy a "púpos" pici lapokat nem fogom tudni semmivel összefogatni anélkül, hogy túlzottan szétnyílnának. Így jött a doboz ötlete, illetve hogy a lapokat ne fogassam össze, csak kártyaszerűen rakjam a tartóba. Az A6-os lapocskákat végül összepároztam és egymáshoz ragasztottam. Van közöttük festett, van scrapbookosabb és van hibrid oldal is.

Íme, egy kis videóösszeállítás az albumról:
(ha ráálltok egérrel a képre, előtűnnek a gombok, és meg tudjátok állítani)

Felhasznált anyagok és eszközök:
Papírok:
Bazzill kartonok, Yabo kraft karton, My Mind's Eye Bloom&Grow kollekció, Basic Grey Basics kollekció, Graphic45, Yellow Butterfly Snapshot és Magnólia kit, Mörjike & YB Renewed Spirit kit
Kiegészítők:
7Gypsies New York brads, Tiimari pink szívek, American Crafts Subway Accents (imádom!!!), American Crafts betűmatricák, Accessorize Monsoon Washi Tape + brads
Bélyegzők:
Tattered Angels Rockin Renaissance, Papermania Chatsworth, Kaiser's Craft All about Me


Szép hetet mindenkinek!

2011. március 22., kedd

Új Yabo-kihívás

A márciusi ünnepre való tekintettel, a Yabo e havi kihívásában arra kérünk benneteket, legyen az oldalatokon zászló, illetve témaként a testvér(i)séget jelenítsétek meg. Az i azért került zárójelbe, hogy ha valaki kedvet érez, nyugodtan ragaszkodhat a márciusi ünnep oldalba foglalásához.

A kihívásról itt olvashatsz bővebben, illetve megnézheted a CT alkotásokat is.

Határidő: április 17. éjfél
Nyeremény: egy 3600 Ft értékű, tavaszi ajándékcsomag teli fincsi dolgokkal.
(Ne felejtsétek el, hogy a kihívásra készült alkotást el kell küldeni, nem elég linkelni!)

Én egy képkeretet készítettem, mert már régóta ki akartam próbálni. Viszonylag gyorsan elkészíthető, de én mindennel szüttyögök, szóval nekem ez sem ment gyorsan. Zászlóként az egyik BoBunny-papír körmintáját használtam, amiket varrógéppel egymáshoz varrtam. Szerettem volna megmutatni, hogy a zászlónak nem feltétlenül kell hagyományosnak lennie, nyugodtan elrugaszkodhattok a megszokott formáktól.

keret by Ikea
Yabo - Kraft címkék + nagy lapos szegecs
BoBunny - Alyssa
My Mind's Eye - Bloom & Grow

2011. február 11., péntek

Fotókockák

A Valentin-napi kihívás az első projektünk a Yabo teamben, és először feladta a leckét rendesen. 1. Valentin-nap, 2. színpaletta. Nos, mi sem szoktuk ünnepelni ezt a "neves" napot, bár voltak próbálkozásaim e téren, de feladtam. :D Szóval szerelmes oldalt nem akartam csinálni - a férjem amúgy sem preferálja (persze, néha megjegyzi, hogy róla miért nem készülnek oldalak - mondom, mert nem mutathatom meg őket senkinek). A színektől egy kicsit megijedtem elsőre, mert én jobban szeretem a melegebb változatokat. Aztán Borka azt mondta, nem is kell a paletta minden színét használni, így megnyugodtam, és összehoztam egy palettához illő alkotást :D

Elvonatkoztattam a Valentin-naptól, és a szeretetre helyeztem a hangsúlyt. Keresztlányom, Csenguc és kisöccse, Hunor képeit használtam fel a Yabo fotókockákhoz. A színek így pedig már adták magukat, hiszen a rózsaszín tökéletes Csengéhez, a türkizes zöld pedig Hunorhoz. Épp volt is itthon ilyen papírom, így nagyon örültem, hogy egy az egyben át tudtam venni a palettát.

A kocka összeállítása talán ha 15 percet vett igénybe. Persze, ez ragasztótól is függ, gondolom. (Én valami no-name barkácsragasztót használok.) A kész kockákra ráragasztgattam a papírokat, majd kezdődött a díszítés. A 4 kockán 9 kép van, a többin valami dekoráció található, az aljukat nem díszítettem. Nekem tetszik az eredmény.




A kihívásról bővebben itt olvashatsz. Ne feledd, megváltoztak a nevezés körülményei!
A pályázó alkotásodnál használd fel a Valentin kit legalább egy elemét, illetve a színpalettát (nem muszáj teljes egészében). Nyeremény is van ;)

2010. augusztus 12., csütörtök

Ajándék és örömhír

Még lassan lendülök vissza a régi kerékvágásba. Az alábbi képet páran már láthattátok a galériában, de azért itt is megmutatom. A férjemnek készítettem a 2. házassági évfordulónkra. A koncepció az volt, hogy egy olyan képet készítsek, ahol a fotó valahogy nem elsődleges, azaz a falikép funkció maradjon meg és díszítsen. Innen jött a grunge-os ötlet, mert én azt nagyon szeretem... meg a sok betűt :D A színeknél pedig nem akartam lányosakat választani, így maradt az egyetlen olyan "fiús" szín, amit még én is be tudok fogadni: a türkiz (egy pici fűzölddel). Azért nem hazudtoltam meg önmagam, hisz még pillangók is kerültek rá, hogy egy pindurit lágyítsanak a nagyon vad hatáson. A feliratok mantraként szolgálnak. Hiszem, hogy befogadjuk a tudatalattinkban a látottakat, és ott dolgoznak bennünk. Ezzel a képpel és "kódolt" üzenetével szeretném erősíteni a kapcsolatunkat.

Az elkészült oldalt vászonkép formájában hívattam elő. Egy kicsit költséges, tudom, de fantasztikus ilyen formában viszontlátni az alkotásaidat a házad falán ;) Szerintem, nekem sem ez lesz az utolsó.


Felhasznált anyagok:

Vinnie Pearce papír és fotómaszk

Rayher stancolt pillangó

A bejegyzésem másik fele pedig: nagy örömhírt kaptam ma, még most sem térek magamhoz.

Jövő héttől egy helsinki iskola tervező grafikus szakán tanulhatok. Ááááááááááá!

Tegnap voltam felvételizni, ami ezek szerint jól sikerült :) Iszonyúan megijedtem, amikor a tanár behozta a festő- és rajzcuccokat, mert soha életemben nem tanultam rajzolni. Az utolsó rajzórám általános iskolában volt, ami akárhogy is számoljuk, már... mindegy, sok-sok éve. Még a feladat ismertetése után is azon gondolkodtam, hogy felállok és kisétálok, mert nem fog ez nekem menni. Aztán lehiggadtam, és nekiálltam tervezni. Ugyanis egy olyan oldalt kellett A3-ban elkészíteni, ami magunkról szól. Nem is tehettem mást, mint a rendelkezésre álló eszközökből összehoztam egy bazinagy sb oldalt :) Vágtam ki újságból, megfestettem azt, amit eddig digiben csak behúztam a vászonra. Varrtam egy kicsit, hogy legyen benne 3D-hatás is. Sajna, az oldalt nem fotóztam le, és ott is kellett hagyni, szóval nem tudom megmutatni. Azt viszont el kell mondanom, hogy Noémi és Sabee tanfolyamán tanultak végig ott pörögtek a fejemben. Figyeltem a fókuszra (éljen az aranymetszés!), a színekre (csakis komplementer), az elemek egyensúlyára (mázsálórúd-elve)... Szóval köszönöm nektek is, Csajok, mert a ti kezetek is benne volt!!!

Utána elbeszélgetés volt a tanárral. Kicsit, na jó, állatira féltem tőle, hogy a nyelvtudásom óriási hátrány lesz. Még ha 1 hónapja lett volna a felvételi! Akkor még tudtam beszélni :) De a sok otthonlét megtette a hatását, és még nem tudtam visszarázódni. Mindegy, azt mondta a tanár is, hogy kénytelen leszek megtanulni rendesen :)

No, úgyhogy most röpködök! El sem hiszitek, mennyire jókor jött ez! Úgy érzem, az elmúlt év nehézségei után végre sínen vagyok. Külső és belső nagytakarítást csinálok, és hihetetlenül bennem van a változás/változtatás kényszere. A lakást is átrendezem, új bútorok jönnek majd... Érzem, hogy tettrekész vagyok!!!

Nagy puszi mindenkinek!