A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lift. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lift. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. március 19., szombat

Lift Me Up! + csak úgy

A helyzet az, hogy egyik nap Karla írt egy levelet, mely szerint tévedésből sokan ugyanazt a galériát kapták meg liftelni (vagyis minden elküldött névhez ugyanaz a galéria volt linkelve). Ezért úgy érezte, úgy korrekt, ha készítünk még egy oldalt immár a helyes galériából. Aki nem tudta ezt bevállalni, annak Karla átvállalta az oldalát, így most (szegény) minimum 7 oldalt csinál. Nem irigylem :P Az előzőben tehát penguinmomma galériájából választottam, most pedig a számomra valóban kijelöltből, Jan Fortier-éból.

Jan Fortier - It's okay to love your Mom

Az oldalamhoz most egy barátnős képet választottam. Bettit már kb. 25 éve ismerem. Igen, ha jól rémlik, idén jubilálunk, mert ő 4 éves volt, én meg 7, mikor először találkoztunk. Nem mondom, hogy ettől fogva mélyreható barátság alakult ki köztünk, de mivel a szüleink összejártak, valahogy kényszerű volt az időnkénti találkozás. Aztán körülbelül 10 évvel később kezdett valóban barátsággá alakulni a viszonyunk, amikor már volt is miről beszélgetnünk. S bár ez nem az a mindenben-mindig-egyetértünk-barátság, de töretlen a mai napig. Adok a véleményére, még akkor is, ha én nem úgy gondolom. Mindig kimondja azt, ahogy látja a dolgokat, amivel időnként nehéz megbirkóznom, de tudom, nem bántani akar vele. Szóval ő az egyik olyan ember az életemben, akire bárhol bármikor rá merném bízni magam. Ennyi! (Azt hiszem, ez a jubileumunkat is oldalba kellene foglalnom...)

Lift by me

*****************************************************************************
A másik, amit mutatni szeretnék az Osli 5. heti minijével készült oldalam. Ne gondoljátok, hogy ennyi fölös időm van, mint amennyit az oldalak mennyisége sejtet! Mondjuk úgy, hogy hosszú idő után most valahogy kedvem van oldalakat készíteni. Nem kényszerből alkotok, hanem mert szeretnék, és ez most jól esik. Mikor megláttam Osli kis minikészletét, nagyon megtetszettek a színei. Letöltöttem, hátha... Aztán nem hagyott nyugodni a dolog, és nekiestem. Mivel ez egy aprócska készlet, de nem akartam belevenni más elemeket, ezért keresgettem a sablonok között. Sabee tutijó csomagjai között találtam ezt, és jó választásnak bizonyult. A készlet színei annyira kínálták az esküvős és a régi, vintage fotókat, de én direkt nem ilyet akartam. Szerettem volna megmutatni, hogy ebből mást is ki lehet hozni. Így egy tavalyi képet választottam, ahol ketten vagyunk Csenguccal, és a ruhácskája pont a készlethez passzol. A lufit kicsit narancsosítottam, hogy ne üssön el a pink színével :) Köszönöm a lehetőséget, jól esett!


Osli minije

Ja, és van még oldalam, de azt simogatom még egy darabig :) Jujj, pedig mennyi mindent kellene csinálnom!

2011. március 16., szerda

Játszottam és alkottam

Nem rég lehetett jelentkezni Karla Dudley-nál egy liftelős játékra. Amúgy is ritkán jutok el a scrapbookozásig (legyen szó bármely fajtájáról), így legalább kicsit motiválva lettem. A jelentkezők a sorrendben az utánuk következő galériájából választottak egy alkotást, és liftelték.

*****************************************************
I applied for a scraplift challenge at Karla Dudley. I lifted penguinmomma, so I chose a digipage of her. Scrapping was easier, than I thought. Normally, I spend hours to create a page like this. Thanks for the inspiration to Jan and for the game to Karla.

Jan Fortier (penguinmomma) - Song in my Heart


Az oldalam egyetlen fix és így kiindulópontját Kata hihetetlenül jó maszkja adta. Ezt mindenképpen rá akartam tenni erre az oldalra, így az alkotás folyamán időnként változtak az elemek, ez azonban maradt. A végén a színét változtattam meg, mert fehérre színezve mégsem mutatott olyan jól összességében (bár az is igaz, hogy a papírt a végén cseréltem le). Vicces egyébként, hogy annyira megszoktam a CT-s alkotást, ahol először az oldalt készítem el, aztán keresek hozzá fotót, hogy már itt is így alkottam. Mivel kevés oldalt készítek magunkról, most gyorsan bepótoltam. Választottam egy idézetet is, mert nekem szöveg mindig kell az oldalra. Arra a mütyür helyre nem tudtam saját kommentárt írni :)
Végül pedig, hogy Szabi szokta mondani, nekem most ez a kedvencem :)



2010. április 26., hétfő

Álmomban már láttalak :) - Új kit Oopsie Daisytől

Megérkezett a boltba Oopsie Daisy új készlete, az In my dreams. Annyira örülök, mert sikerült két oldalt is összehoznom vele! Félretettem minden teendőmet, és csak ezt csináltam péntektől vasárnapig, hehe. Mondjuk, a másodikkal jó sokat vacakoltam, mire elengedtem. Pakolgattam is rá rendesen, és ez azért sok fejtörést igényelt részemről, mert én nem vagyok ez a fajta :)

No, mutatom, miket csináltam:



Ez utóbbit Lula75 csodás, hagyományos oldalából lifteltem.


Most akciósan vásárolható meg a DigiScrapBooking.ch-n.

Köszi, hogy benéztél :) Szép napot!

XOXO

2009. szeptember 30., szerda

Még egy lift -- Didó

Ez a másik oldalam, amit Szotyi kihívására készítettem. Azért, mert imádom Didó stílusát, imádom liftelni... meg még sorolhatnám. Az első és egyetlent választottam.
************************************
This is my other page for the scraplift challenge where we had to lift todido's layouts. I love her style, I love lifting her beautiful LOs, and so on... I chose My first, my only.

My LO
AnnaBV - Floral masks
AnnaBV - The Ballad of the Night (átszínezve)
MD - Magic Garden
Brush: Handwriting by SS

todido's LO

2009. szeptember 27., vasárnap

Kékségek és nyeremények

Először is, megmutatnám az első (de nem utolsó) munkámat az AnnaBV kreatív csapattagjaként. Nagyon szerettem ezzel a készlettel dolgozni. Már Tincinél beleszerettem, ezért is jelentkeztem a csapatba :) Tényleg nem vagyok oda a kékért - a farmeromon kívül nincs is más kék cuccom -, de ezek a kékek rabul ejtettek. (Be is szereztem emellé másik két kék készletet :D)

Ez egy fantasy-szerű oldal lett. Mindenképpen a zongorabillentyűket akartam felhasználni, úgyhogy ahhoz kerestem képet a neten. Mivel a képen a táncosnő ruhája piros volt, némi digiszabászatot igényelt a dolog. Anna csodás készletei @ a ScrapMattersnél.

*********************************************
This is my very first (but surely not last) LO as a CT member for AnnaBV Designs. I love to work with this kit. I'm really not a blue-fan, but its colours are soooo beautiful. Actually, this is a kind of fantasy page. I wanna work with the keyboard, so I search a pic on the web. Her red dress turned into blue to fit into my page :)

Photo by James Young ( of Dancer Brianne Schenkel)

AnnaBV - The Ballad of the Night
@ ScrapMatters

Mutatok még egy kék oldalt :) Úgy látszik, ma kék napom van!
Mivel a láttam csak meg, hogy a Pixelcanvason kiárusítás van, és a kosaramban már régóta őrizgettem egy-két cuccot, most kaptam az alkalmon, hogy 40%-kal olcsóbban hozzájuk juthatok. Nagy vétel volt! ;) Két VP készlettel lettem gazdagabb: He's Royalty és Night Bird, meg még két VP maszkot is betettem melléjük. Így, mikor kibontottam a kis csomagot, annyira adta magát Szotyi kihívása, ahol Didó oldalát kell liftelni (szept. 30. a határidő!!!). Van egy kedvenc képem tőle, de nem találom a mi galériánkban. Valahonnan a netről vadásztam még le anno. Nem kell magyaráznom, miért imádom: minden ízében tökéletes. Ezért sem nyúltam hozzá nagyon, inkább csak "átszíneztem". Ez talán nem egyezik teljesen a liftről alkotott felfogásommal, de vétek lenne hozzányúlni akárcsak egyetlen porcikájához is. Remélem, Didónak is tetszik :)

UI: Muszáj ideírnom, mert most láttam a Pixelcanvason, hogy maga VinniePearce dicsérte meg az oldalam. OMG!!!!

******************************************
I think, I have a "blueish" day :) I bought 2 blue kits by Vinnie Pearce. As I repacked them I thought they will be perfect for the lifting challenge by Szotyi. We have to lift todido's (aka Dido, DidoDesigns) wonderful pages. I picked one of my fav LOs by her and turned into blue. I let the whole arrangement because it's so perfect. I hope she likes it :)

My LO

Todido's LO

És végül: akkora mákom volt most!!! Éppen írni akartam a blogomba, beléptem, és látom az olvasnivalók listájában, hogy a MystiqueDesignsnak új készlete van! Rögtön rá is kattintottam a blogra, és olvasom, hogy itt van 3 kupon a boltba az első 3 emberkének. Gondoltam, próba, cseresznye! És képzeljétek: sikerült!!!! Úgyhogy ma megkaptam bónuszba a legújabb, Happy Ending kitet :D El sem hiszem! Pedig 20 perccel a blogkiírás után néztem csak meg a butikot!

************************************
I'm very lucky today. I went to Brydka's (MystiqueDesigns) blog and I see that she has 3 coupons for the quickest ones :) And it seems, I'm very quick :D That's what I got:

2009. szeptember 14., hétfő

Lifteld Brydkát! - Lifting Brydka (MystiqueDesigns)

A blog4scrap tegnap lejárt kihívásán Brydka egyik oldalát kellett liftelni. Jó nehéz dolgom volt, mert olyan szép az összes! Ráadásul imádom a készleteit, szóval egyben "könnyű" feladat is volt.
************************************
We had to lift Brydka's pages on blog4scrap's challenge. It was easy, because I love MD-products, but it was a hard thing, too. Brydka has so beautiful LOs.



Brydka: All you need is love

Brydka: She

2009. augusztus 13., csütörtök

Lift - Damayanti Studio

Kuznyec kihívására neveztem be ezzel az oldallal, mert borzasztóan megtetszett Ivelina csodaszép oldala, a My dream to Paris... Igazán lenyűgöző alkotás, amit próbáltam inspirációként használni, bár meg sem közelíti az eredetit :P

***********************************
This is a lifted page from Ivelina's (aka Damayanti Studio) My Dream to Paris... Her amazing layout was my inspiration, though her page is inimatable.

etDesigns - Full Moon Party

Ivelina oldala



Még egy hír. Most olvastam Paislee Press oldalán, hogy az egyik magazinnak készített egy gyönyörű esküvői készletet, mely valamilyen okból kifolyólag még mindig letölthető innen.