Egyre közeledünk a "cél" felé, és én egyre inkább élvezem ezt az időszakot. Szeretem, ahogy a babám egyre erőteljesebben adja tudtomra, létezik és növekedik a pocakomban. Imádom nézni, ahogy nekinyomja kezét-lábát a hasamnak, és az attól kidudorodik. Nem egy hiperaktív gyerek, szóval annyira sokban nincs részem, így néha "macerálom" kicsit. Gondoltam is, hogy majd jól megbosszulja, ha kibújik :)
Engem is elért a fészekrakó ösztön. Eddig egyáltalán nem izgattam magam azon, hogy mi kell, mi lesz meg vagy mikor. "Majd" -- mondogattam magamnak. Nos, bő 10 héttel a kiírt időpont előtt bepánikoltam -- úgy szó szerint. Persze a babakocsi-mizéria is hozzátett a jóhoz, hiszen jól meg kell gondolni, milyen legyen + nálunk az időjárás miatt (5 hónap hó) jól tolhatónak kell lennie. Egy félórás bolti nézegetés után Ákosom kinyögte, hogy ezt most vegyem meg én, ő autót vett pár hónapja, elég gondolkoznivaló volt azon. :) Végül megoldódott a probléma, és a pánikomat orvosolandó vettünk pár babaholmit az Ikeában. Mostanra jobban vagyok, kiengedtem kicsit :)
Néha azért megerőltetem magam, és nekiállok scrapbookozni is. Ezt például a tündérkém leendő fotókönyvébe szánom. Vannak nem publikált (és nem publikus) alkotások is meg félig elkezdettek. Ezenkívül nagyon lassan készülget a Project Life-os album is a 9 hónapról.
A családban természetesen mindenki izgatottan készül a kis jövevény érkezésére. Zalánom némileg csalódott volt, hogy lány (mondván, így hogy fog vele játszani), Csenge meg épp ezért örvendezett. :) Nyáron, mikor otthon voltam, kaptam egy rajzot Zalántól, ami engem ábrázolt a pocakommal. (Egyébként annyira aranyos volt, mindig simogatta, puszilgatta. Sőt azt is mondta, hogy ő hallja, mit beszél. Hát nem édes? :D)
Szerintem annyira cuki! Az a hajszerkezet :D
Bele fogom tenni E. albumába.
Tervezek még néhány bejegyzést, úgyhogy ne tűnjetek el! :)
Szép hetet!
