2013. szeptember 23., hétfő

Már visszafelé számolunk...

Korábban azt gondoltam, hogy ha majd babát várok, egy csomót fogok scrapbookozni. Hogy majd ez az esemény visszaadja az ihletésemet. Nos, meg kell állapítsam, nem így van. Igaz, elkezdődött valami lassú folyamat, de nagyon nem a régi. Azt hiszem, ez az időszak nálam a befelefordulás ideje. Nem mintha olyan baromi sokat elmélkednék vagy ilyesmi, de valahogy nem érzem azt, hogy ki kellene tárulkoznom a világnak (márpedig az oldalainkon keresztül ezt tesszük).

Egyre közeledünk a "cél" felé, és én egyre inkább élvezem ezt az időszakot. Szeretem, ahogy a babám egyre erőteljesebben adja tudtomra, létezik és növekedik a pocakomban. Imádom nézni, ahogy nekinyomja kezét-lábát a hasamnak, és az attól kidudorodik. Nem egy hiperaktív gyerek, szóval annyira sokban nincs részem, így néha "macerálom" kicsit. Gondoltam is, hogy majd jól megbosszulja, ha kibújik :)

Engem is elért a fészekrakó ösztön. Eddig egyáltalán nem izgattam magam azon, hogy mi kell, mi lesz meg vagy mikor. "Majd" -- mondogattam magamnak. Nos, bő 10 héttel a kiírt időpont előtt bepánikoltam -- úgy szó szerint. Persze a babakocsi-mizéria is hozzátett a jóhoz, hiszen jól meg kell gondolni, milyen legyen + nálunk az időjárás miatt (5 hónap hó) jól tolhatónak kell lennie. Egy félórás bolti nézegetés után Ákosom kinyögte, hogy ezt most vegyem meg én, ő autót vett pár hónapja, elég gondolkoznivaló volt azon. :) Végül megoldódott a probléma, és a pánikomat orvosolandó vettünk pár babaholmit az Ikeában. Mostanra jobban vagyok, kiengedtem kicsit :)

Néha azért megerőltetem magam, és nekiállok scrapbookozni is. Ezt például a tündérkém leendő fotókönyvébe szánom. Vannak nem publikált (és nem publikus) alkotások is meg félig elkezdettek. Ezenkívül nagyon lassan készülget a Project Life-os album is a 9 hónapról. 


A családban természetesen mindenki izgatottan készül a kis jövevény érkezésére. Zalánom némileg csalódott volt, hogy lány (mondván, így hogy fog vele játszani), Csenge meg épp ezért örvendezett. :) Nyáron, mikor otthon voltam, kaptam egy rajzot Zalántól, ami engem ábrázolt a pocakommal. (Egyébként annyira aranyos volt, mindig simogatta, puszilgatta. Sőt azt is mondta, hogy ő hallja, mit beszél. Hát nem édes? :D)

Szerintem annyira cuki! Az a hajszerkezet :D 
Bele fogom tenni E. albumába.


Tervezek még néhány bejegyzést, úgyhogy ne tűnjetek el! :)
Szép hetet!