Hogy foglalhatnám össze az élményeimet erről az igencsak
furcsa nyaralásról? Nem is igazán ez a jó szó rá, de valahogy olyan nehéz szavakba önteni az impresszióimat. Egyrészről fantasztikus volt, hiszen azt megkaptam, amiért mentem: a meleget és a napsütést. A többi meg... hát igen, azt pedig még emésztgetem :)
A 11 órás repülőút szörnyű, gondolom, részleteznem sem kell. Aludni alig lehet, csak lesed a filmeket egymás után, és várod, mikor ér már a kis repcsi legalább India közelébe az előtted levő monitoron. Mivel 3 órát késett a gép reggel, ezért dél körül értünk Phuketre (mi közvetlen TUI géppel mentünk). A hatalmas meleg és pára rögtön megcsapott, de inkább az zavart, hogy rögtön beültettek a hűtőhidegre légkondizott buszba, ami elvitt a szállásra. (Egyébként kb. ez a stílus: ha van légkondi egy helyiségben, akkor az 23 fokra van állítva, kint meg legalább 10 fokkal van melegebb, ergo befagy a feneked.) A laza egy órában, míg a busz elért a szállásunkig enyhe sokkot kaptunk. Bár ezt még csak lazán. Lehet, naív vagyok, meg amúgy is először vagyok a civilizált Európán kívül, de nem számítottam erre a kettősségre ott, a turistasziget kellős közepén. Az út szélén parányi kalyibák, ahol családok élnek. Némelyiknek oldala se nagyon van. Ezek után erősen gondolkodóba estem, vajon miért akarok én elköltözni egy nagyobb lakásba, mikor mások így is tudnak élni.
Aztán a sokk csak még nagyobb lett, ahogy jártuk az utcákat. Étterem nem igazán van, inkább csak árusok vagy bódék, ahol enni lehet. Némileg vissza kellett venni az elvárásainkból, felvértezni magunkat bizalommal, mielőtt enni mertünk ilyen helyeken. Viszont az egy hét alatt semmilyen kórságot nem szedtünk össze. :) Az utca már önmagában is nagyon érdekes hely. Járda nuku, ergo az emberek (már aki gyalogol) az úttesten közlekednek. A házak, bodegák az úttest széléig kiérnek gyakorlatilag, ahol viszont az autók és a motorok állnak meg. A gyalogosnak tehát ezeket kerülgetve, már-már a sáv közepén kell gyalogolnia. Az autók, motorok viszont szépen kikerülgetnek mindenkit, és senkire se dudálnak rá. Ehhez a közlekedéshez is kellett pár nap, mire megszoktuk, és nem kaptam frászt minden alkalommal, amikor elhúzott mellettem meglehetősen közel egy jármű. Ezeket azért jól kihagyták az útikönyvekből!
A tengerpart ellenben mesés. A tenger tényleg türkiz - bár ott nálunk inkább zöld, mint kék. A homok finomszemcsés, és tulajdonképpen nem is homok, hanem kagylózúzalék. A sziklás strandokon pazar tenger alatti világ tárul a szemed elé. Ha nem tudsz búvárkodni (és nincs kedved ott elvégezni egy gyorstalpalót pár nap alatt), elég, ha szerzel búvárszemüveget és pipát, mert a látvány úgy is csodás. Mi az utolsó nap sznorkeleztünk, és mondhatom, még napokig tudtam volna nézegetni a tenger fenekét.
Karon Beach - ide jártunk fürdeni
Phuket déli része a dombtetőn, ahonnan látszik a
3 nagy strand: Patong, Karon és Kata
Jópár programon voltunk, amik azért elég költségesek, de ha már ott voltunk... Jártunk a James Bond szigeten, amit azért hívnak így, mert valamikor ott forgatták Roger Moorral Az aranypisztolyos férfit. Na, nem egy nagy szám! Órákat autóztunk a kikötőig, aztán újabb 1,5 óra hajókázás, hogy 40 percre kikössünk egy pindurka szigeten, ami tömve (szó szerint) turistákkal. Mozdulni nem lehetett! Odafelé megálltunk kétszer is, hogy kajakkal benézzünk egy-egy barlangba. Az egyikben cseppkövek voltak meg millió denevér. Persze egy-két idióta felriasztotta őket, úgyhogy ott repkedtek a tök sötétben a fejünknél. Még jó, hogy nem félek tőlük! (Nem mintha szóltak volna, hogy a hely tele van velük. És aki fél tőlük?)
A hajóút vége igazi sokk volt számomra. Thaiföld nemcsak a gyönyörű tengerpartjairól híres, hanem szabados erkölcseiről is (már ha értitek). Az egy dolog, hogy szinte rögtön lerí egy thai fiúról, hogy nem egészen fiú, de amikor hivalkodva az arcomba "tolják" mindezt, akkor besokallok. A visszafele úton úgy gondolták, megörvendeztetik a turistákat egy kis táncbemutatóval, melyet a legénységből avanzsált "ladyboy"-ok (azaz transzvesztiták) prezentáltak. Mindezt egy olyan hajón, ahol az utasok fele muzulmán volt. De nem volt elég táncikálni, mindenáron a férfiak ölébe akartak ülni, simulni, ésatöbbi. Nálam ez totál kiverte a biztosítékot. Ugyanis, ha én tiszteletben tartom a vallásukat, szokásaikat, és nem érintkezem (se kézfogás, se puszi, se simogatás, semmi) a férjemmel az utcán, akkor ő is tartsa tiszteletben az én privát szférámat. Toleránsnak tartom magam, de nem szeretem, amikor valaki rám kényszerít ilyesmit.
Az utolsó nap volt a legjobb. Hétfőn mentünk Phi Phi (ejtsd: pi pi) túrára, ahol több szigetet is útba ejtettünk. Legutoljára a Khai Nok szigeten álltunk meg majd két órára, hogy strandoljunk. A sziget egy aprócska strandsziget, ahol csak napernyők és nyugágyak vannak. A tenger sekély, azúrkék, nagyrészt homokos, de beljebb sziklás. Itt aztán lehetett sznorkelezni búvárszemüveggel! Ákossal próbáltunk lebukni a víz alá is, hogy felhozzunk pár kagylót. A sekélyebb helyeken le tudtunk merülni, de 4 méter körül már eléggé megfájdult a fülünk -- meg a mélyebb részeknél már amúgy is elég bizarr tengeri kütyük voltak. Mivel nem ismertük őket, nem igazán mertünk kockáztatni. Csodás-furcsa korallokat és hatalmas kagylókat láttunk odalent! Azért ha eljutunk majd még búvárkodós helyre, mindenképpen megtanulunk búvárkodni, mert úgy sokkal szebb dolgokat látni.
Maya Beach - itt vették fel a The Beach c.
Leonardo DiCaprio-filmet
Kétségkívül az "elefántolás" volt a legjobb program. Hihetetlen élmény egy ekkora állat közelében lenni, nemhogy a hátán vagy a nyakában utazni. Félelmetes, de lenyűgöző a maga nemében. Az elefántfarmon elég jól tartják az állatokat. Sokat mozognak, mert állandóan jönnek a turisták, akik még tömik is őket mindenféle finomsággal. Ha már ott voltunk, természetesen nem hagytuk ki, hogy a hátukra üljünk. Egy 30 perces túrát választottunk, és jól tettük! Nem is bírtam volna ki egy órát! Először felültünk az ülésre, ami meglehetősen instabil volt, biztonsági övként pedig egy madzag (igen!!!) szolgált, amit az ülés elejére kötöttek inkább a turisták megnyugtatására, mintsem a balesetek megelőzése végett. Elefántunk megindult, fején a vezetővel, aki időnként irányítgatta. Nem is féltem, mindaddig, amíg meg nem láttam, hogy az első nagy emelkedő után milyen ösvényen akarnak minket felhajtani. Nincs fényképem, ami megmutatná! Nos, elég annyi, hogy még fényképezni sem tudtam közben, mert minden erőmmel azon voltam, hogy ne pottyanjak le az elefánt hátáról, amikor megemeli az első lábacskáit hegymenetben! Valahogy azonban felkepesztettünk a dombtetőre. Megkönnyebbültem. Vezetőink lepattantak az állatok fejéről, hogy fényképezzenek minket, amikor ráülünk az állatok nyakára. Gondoltam, jól van, ráülünk, csíz, aztán mehetünk is vissza, ahogy jöttünk. Aztán elindult az első elefánt, a mienk meg nagy vagányan követte, miközben mi, lányok, a nyakukban ültünk. Na, már most, ha hegyre jöttünk fel... Igen! És megindultunk lefelé... úgy, hogy még annyi kapaszkodóm se volt, mint az ülésben. Szorítottam a nyakát, ahogy tudtam, de ahogy legyezgette a fülecskéit, meglehetősen instabillá váltam ültömben. Egyedül a fejére tudtam támaszkodni. Persze, kínomban egy idő után rájöttem, hogy nem kéne támaszkodni, hanem hagyni, hogy a derekam kiegyensúlyozza a talaj egyenetlenségeit. Szóval a végére belejöttem az elefántolásba, de azért megörültem, mikor végre megláttam a végállomást.
Itt még nagy vidáman
Mindent összevetve jó nyaralás volt. Kipróbáltuk a thai masszázst (meg még pár másikfélét), jártunk igazgyöngy piacon, ettünk mozgóárusnál készült, finom thai palacsintát, ültünk elefánton és fürödtünk a meleg és tiszta tengerben + bónuszprogramként pecsenyére sültünk. Én kb. a végére szoktam meg az egész miliőt, és onnantól tudtam volna igazán élvezni. Hiába, Ázsia az Ázsia. Más kultúra, más szokások, más környezet. Kiváncsi lennék, hogy ha ők jönnek a (már elnézést, de
civilizáltabb) Európába, akkor ők is így reagálnak?
Ezzel a csodás naplementés képpel búcsúzom.
Kata Beach-en fényképeztük.
