Nem is tudom, hogy mondjam el. Engem is váratlanul ért a dolog. Még most is alig hiszem el, kb. két hét távlatából. A hét első nagy újságja (bocs, hogy így fogalmazok): dizájner lettem hivatalosan is. Na, most jót röhögök magamom, mert még kimondani is vicces. Legalábbis nekem. Olyan furán bizarrnak érzem a helyzetet egyelőre. Elmesélhetem?
Brydka, alias Mystique Designs blogján kóvályogtam, amikor megláttam a designer callját. Hirtelen átvillant az agyamon, hogy legalább rákérdezhetnék a dologra elöljáróban, csak úgy tudakozódni a lehetőségek, követelmények, stb. iránt. Igazából komolyan meg sem fordult a fejemben, hogy a suli mellett ilyenbe vágjam a fejszémet. A levelem után aztán elég gyorsan pörögtek az események, mert pár levélváltás után már ott tartottam, hogy választ kellett adnom a felkérésre. :)
Brydka pár hónapja új boltot nyitott 7th Heaven néven, ahová vendég és állandó tervezőket keres(ett). Nagyon örülök és büszke is vagyok, mert úgy érzem, egy nagyon jó kis boltba kerültem. Igaz, új még a hely, de úgy tűnik, jó tervezőket próbál beszervezni. Meg is vagyok szeppenve rendesen közöttük. Állandóra kaptam helyet, és egyelőre exclusive jelleggel, ami azt jelenti, hogy csak oda tervezek. Biztos rengeteget fogok tanulni, mert tényleg tehetséges lányok dolgoznak ott már most is.
Szóval ma hivatalosan megnyitom mennyei boltocskám kapuit, ahova szeretettel várok mindenkit. Igyekszem szépeket, jókat készíteni. Tervezői névként a yellow butterfly-t választottam, mert beleszerettem a suliban készített logótervembe. Sárga is, pillangó is -- minden benne van, amit szeretek. (Egyelőre még csak egy készlet árválkodik a polcon, de igyekszem mielőbb feltölteni a polcot.)
Az első készletem miről másról szólhatna, mint az itteni karácsonyi hangulatról. Izgatottan mutatom be az első hivatalos készletemet, mely a Christmas at the North Pole nevet viseli. Remélem, azért ez nem annyira karácsonyi! (És még akkor is tetszik, ha a szívetekre teszitek a kezeteket. :D) Talán elsőre fura ez a szürke-piros színkombó, de számomra már annyira megszokott. Nem hinném, hogy kizárólag Finnországra korlátozódna ez a visszafogott, már-már puritán stílus. Gyanítom, egész Skandináviában megtalálható, ahogy a kis tonttuk (kis manók) is. Nem tudtam kihagyni őket, mert itt annyira hozzátartoznak a karácsonyhoz :)
Íme, ez lenne "ő", az első :)
Kapható a 7th Heaven boltjában
ma és holnap mindössze 2.80$-ért
***
Nézzétek, milyen szépséges oldalakat készítettek "nekem" a lányok!
Sabee
Franci
Didó
meg én
Aki pedig idáig végigolvasta, illetve nézte, az megérdemli a jutalmat. :)
3 kupon vár az első három leggyorsabb emberkére: NorthPole3free
Aztán megmutatni ám az oldalakat! ;)
***************************************
A 100. olvasóm is megkapja ezt a kis készletet, illetve szeretnék még egyet kisorsolni a többi 99 között is :)
Ennyi voltam mára!
