A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nemzetközi scrapbook napok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nemzetközi scrapbook napok. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. május 12., szombat

Kép egymásnak

Szeretem ezt a játékot. Bár ezúttal Didó úgy, de úgy megkavarta a dolgokat, hogy a legtöbben csak zsörtölődtünk a kapott feladatokon. Ugyanis a változatosság kedvéért magunkról kellett képet küldeni a másiknak. Ha ez nem lenne elég, az oldalt úgy kellett megalkotni, hogy a kapott fotó mellé még a magunkét is ráapplikáljuk. Az tényleg már csak hab volt a tortán, hogy elvileg 4 színt lehetett használni - egyik természetesen a fehér. :D

Nos, ezen az utolsón én el is csúsztam, ide a büntipontot. Napokig próbálkoztam, hogy valahogy közösségbe kovácsoljam magam Krysty-vel. Miután 2 napi rakosgatás után az első oldal a kukában landolt, nekiálltam egy másiknak, és a hirtelen megszállt ihlet hevében valahogy nem figyeltem a színekre. Végülis a fehéren, feketén, szürkén kívül 4 színt használtam fel :D

RAK Krysty-nek



Ezt a szépséget pedig Évitől (Whitefrost) kaptam. Nagyon tetszik :) Milyen érdekes, hogy elég hasonlóan dolgoztuk fel a témát. Nézzétek: kék madár, halvány piros rózsák, fekete rub-onok, a képek elhelyezése...

RAK Nekem Évitől


Szép hétvégét!




2012. május 5., szombat

Nemzetközi Scrapbook Nap

Happy INSD - mondhatnám, hiszen a mai nap a scrapbookingé. Fantasztikus tudni, hogy a világon mindenhol, ahol ennek a hobbinak hódolnak, most együtt scrapbookoznak az emberek, nem? Természetesen mi sem maradunk ki belőle a Scrapbook.hu-n! Kihívásokkal, vidámsággal és egy klassz májusi freebie-vel is készültünk.

Reggel elindult a saját 5 szín kihívásom. Nézzetek be a fórumra és alkossatok! Íme az inspirációs oldalam, amit részben az ingyenes Majális készletünkből raktam össze (meg még más freebie-kből).


A Majális freebie-t a képre kattintva tudjátok letölteni. 




Van kedvetek ezzel a klassz palettával alkotni egy minikészletet? Szívesen vesszük, ha összefogtok, és egy csodás add-onnal örvendeztettek meg bennünket. Mit szóltok? A kihívásról itt olvashattok.

Kihívásaink folyamatosan indulnak, ahogy a lányok ideje engedi. Ma este Annamarival speed scrapre hívunk benneteket 21.30-tól. Nagyon jó móka, érdemes kipróbálni!

Tartsatok velünk!!!

2011. november 9., szerda

A DSD termése

A hétvége - gondolom, sokaknak - a scrapbook jegyében telt. Olyan termékeny voltam, hogy magam sem hiszem el. Persze, kellett egy hatalmas ösztönző erő, mely nélkül biztos nem tudok ennyi oldalt készíteni. Köszi, Didó! :) Öt, azaz öt oldalt hoztam össze mindössze 4 nap alatt. Nos, nekem ez hatalmas teljesítmény!

Először itt volt a saját kihívásom, ahol a mások által, a közösbe "bedobált" dolgok közül sorsoltam magamnak a következőket: türkiz - spéci címfelirat fontból - wa.

Aztán Brigi Hagymából digi kihívása követhezett, ahol kemény fába vágtam a fejszémet, mert Noémi "Jéé, de édes vagyok!" c. oldalát lifteltem. Rengeteg réteg, ráadásul lányos oldalt fiúsítottam. Ezért a virágoknak, cuki kis elemeknek menniük kellett!

A következő stresszforrást a speed scrap jelentette. Vért izzadva küzdöttem ezzel az oldallal meg a kihívással. Tudvalevő, hogy szeretek szöszölni az oldalakon. Nem tudom rövid idő alatt összehozni az oldalaimat. Ha valamilyen csoda folytán 1,5-2 óra alatt sikerül, az már pirosbetűs ünnep. Ráadásul este volt, és már 2 fotókönyvet is összeraktam előtte... Mindezt tetézendő, a diszlexiám az egeket verte: olyan hülyeségeket olvastam utasítás gyanánt! Még jó, hogy visszamentem még egyszer, és akkor látom, mi a francot művelek én, mikor nem is ez a feladat?! Az alábbi oldalt izzadtam ki magamból 1-1,5 óra alatt.


Didó Lifteljünk! kihívása mindenkit lázba hozott. Azt hiszem, a legsikeresebb kihívásnak könyvelhetjük el minden szempontból. Komolyan mondom, hihetetlenül klassz alkotások születtek! Nagyon-nagyon megéri bekukkantani abba a galériába!
Az általam készített oldalon egy olyan pillanatot örökítettem meg, amikor tavaly a Mac Bookon levő kamerával hülyéskedünk Andrissal, a barátaink kisebbik fiával. Kevés oldalt készítek róluk, pedig viszonylag sok időt töltünk együtt.

Az utolsó pedig Meriennek készült ajándékba a Kép egymásnak c. játék keretében. Sok időt molyoltam ezzel az oldallal is, sőt még egy új ecsetkészletet is be kellett szereznem hozzá, mert éreztem, hogy valami szépet kell alkotnom ezzel a csodás fényképpel. Jelentem, Annamarinak tetszik, szóval megkönnyebbültem.


Remélem, akik velünk tartottak a DSD alkalmából, élvezték a kihívásokat, játékokat. Én nagyon elfáradtam mind a "játékokban", mind pedig a szervezésben. :)

U.I.: Képzeljétek, nyertem a DHD-n! Engem sorsoltak ki az Ági által hosztolt, színinspirációs kihíváson. Úgy örülök! :)

Szép hetet!

2011. november 2., szerda

Jön, jön, jön...

...nem a vízipók, hanem a DSD. Nálunk már pénteken elkezdődik a buli a blogokon, hiszen kipöfög az állomásról az Otthon, édes otthon blogvonat. Szombaton és vasárnap pedig kihívásokkal és játékokkal várunk benneteket. Remélem, velünk tartotok!



2011. május 16., hétfő

A Scrapbook Napok eredményei

A múlt hétvégén kezdődött Scrapbook Napok egészen megmozgatták kis közösségünket a Scrapbook.hu-n. Olyan jó volt látni, hogy ennyien alkottatok, ráadásul annyira szépeket!!! Itt is mondom, hogy a kommentezéssel el vagyok maradva, de igyekszem... (Tegyetek ti is így, mert mindenkinek jól esnek a kedves szavak.)

Andi (Sapimanó) főnöklésével (de jó kis szót találtam ki) indított kihívásunkon ismét önmagunkról kellett elárulni pár dolgot. Voltak könnyedebb témák, de volt olyan is, amelyhez mélyebbre kellett ásnunk. Sajnos, egyelőre az 5 kihívásból 2-t tudtam elkészíteni, de ami késik...

AAM 2. - kedvenc színem
Azt hiszem, ehhez sok magyarázatot nem kell fűznöm. Nem is akartam túlbonyolítani és analizálni, ezért csak azokat a szavakat írtam rá, amit a sárga előhív bennem.


AAM 4. a scrapbook mint terápia
A témát én javasoltam, Andi meg rábólintott. Nagyon érett bennem ez az oldal, vagyis a témája. Ez az én "mumusom", a gondoskodás. Azért is töltöttem ki vakszöveggel, mert ez csak magamnak szól, senkinek sem mutatom meg. Nehéz volt, mondhatni, vért izzadtam vele, de hiszem, hogy már a kimondás által is előrébb vagyok.



Ági szervezett egy csudaklassz játékot, digimorfózis a neve. Nem egyszerűen lifteltük az előttünk levő oldalát, hanem be kellett építenünk az általa adott utasítást az oldalba. Én Ickától kaptam inspirációt + azt az instrukciót, hogy legalább az egyik fotó tájkép legyen.

A stockholmi utazásunk képei közül szemezgettem. A jobb oldali képen háttérben a Királyi Palota látható, a balon a Gamla Stan, azaz az óváros.



A negyedik kihívás, amin sikerült részt vennem, a Kép egymásnak Didó szervezésében. Most Krisztának készítettem oldalt, és nagyon szerettem csinálni. Mivel a fotót nem akartam bántani (pedig jó színes :D), úgy döntöttem, kék és pirosas színekben fog pompázni az oldal. Egyébként nagyon nem szeretem a piros-kék színkombót, nem is értem, mi vett rá, hogy kipróbáljam :D Hogy mégse legyen annyira rikító (ami eleve a fényképeket is elnyomná), a piroson tompítottam kicsit, a kéket meg Csillu világoskék pulcsijához igazítottam. Az oldal az elején liftnek indult, aztán kicsit más lett belőle :D Én most nagyon szeretem ezt az oldalt.
Egyébként az a vicces, ha másnak kell oldalt csinálnom ebben a játékban, az valahogy mindig olyan jól sikerül. :D Magamnak is akarok már ilyet!!!


Én Majától fogok oldalt kapni, amire még türelmesen várok. :) Reméleml, nemsokára már megláthatom.

2011. május 7., szombat

Happy iNSD! Freebie time

Pálinkás jó reggelt mindenkinek! :D
Csudásszép napra virradtunk, úgyhogy ki az ágyból, vár az alkotás!!! Készítsétek be a kávét, teát a gép mellé, böngésszétek végig a fórumokat, tájékozódjatok, hol milyen játékkal várnak.
Hogy ne unatkozzatok, a 7th Heavenen is rengeteg mindennel készültünk. A CT lányok már egy hete szorgoskodnak, hogy minél több meglepetéssel szolgálhassunk nektek.

Mi tervezők, pedig igyekeztünk jobbnál jobb készletekkel és akciókkal megörvendeztetni benneteket. Én például ezzel:

Készíttem nektek egy kis freebie-t, amely egy csöppnyi vetülete annak, amit imádok a scrapbookban. Remélem, tetszik! (Ahogy jobban megnézem, egész jól harmonizál az SB.hu-s freebie-vel :D)


A freebie és a letöltési link már nem él. 
Sorry, the freebie and the download link is no longer available.

Játékok:
  • blog hop (innen indul)
  • word scrambler (szóösszekeverős játék nyereménnyel)



Jó szórakozást!

2011. május 6., péntek

Elkezdődik a buli!!!

Mindenkinek nagyon boldog Scrapbook Napot! (majdnem)

Megint eltelt egy év, megint ünnepelhetjük a scrapbookingot magát. Azt hiszem, joggal gondoljuk úgy sokan, hogy ez a fantasztikus "hobbi" (már ha lehet ilyen szerény kifejezéssel illetni) méltó az ünneplésre. Annyival több ez, mint akármely más szabadidős tevékenység! Aki elkezdi, szinte kivétel nélkül a rabjává válik. Egyszerűen nem lehet tőle szabadulni, mert a részeddé válik. Egy idő után azt veszed észre, hogy mindent scrapbookos szemmel nézel. Nemcsak a fényképeket kezded a következő oldalad fényében alakítani, hanem magát az eseményeket is :D Azt hiszem, ha eddig a fázisig eljutottál, nyugodtan mondhatod magad függőnek.

Ugyanakkor a scrapbook nem pusztán önkifejezés, művészet; nem pusztán az emlékek dokumentálásra szolgáló, díszes fényképalbum; működhet terápiaként is. Vele megfogalmazhatod a legmélyebb érzéseidet, vágyaidat, segítségével feldolgozhatod a nehezen megélt eseményeket, emlékeket. Segít, ha hagyod.

Ünnepeljük tehát ezt a hobbit, vagy inkább mondjuk életmódnak, játékokkal, kihívásokkal és sok-sok freebie-vel. Gyertek, nézzetek be hozzánk is, mert garantáltan érdemes lesz!!! Új csapattagjainkat, Ágit, Andit és Brigit jól behajítottuk a mély vízbe :D Eddig nagyon hősiesen helytálltak, és lelkesedésükkel minket is felráznak kicsit. Köszönet érte :)

Gyere, és lásd meg, milyen a világ
scrapbookos szemmel!!!

Természetesen, nem marad el az ingyenesen letölthető készlet sem, amelyhez mindannyian hozzáadtunk valamit. Szívünk-lelkünk benne van, reméljük, tetszeni fog.


Holnap találkozunk!

2010. május 2., vasárnap

NSD összesítő

Sajnos, sok kihíváson nem tudtam részt venni, de azért igyekeztem. Párat összevontam, hogy haladjak kicsit. A hagyományosok nincsenek is teljesen készen, mert még a kommentek hiányoznak. Mindenképpen mutatom, ha kész vannak :)

Egy átlagos nap (Timcsoca és Franci kihívására)

- BasicGrey - Origins -

Az élet krónikása (Gigi és Mollee kihívására)

- BasicGrey - Kioshi -

Love at first cuddle (a saját vázlatos kihívásom inspirációja)

- FeiFei & Anita - Love at first cuddle -

2010. április 30., péntek

Nemzetközi Scrapbook Napok 2010


Gyere, és ünnepelj velünk!!!

2009. november 8., vasárnap

A Scrapbook Napok eredményei -- Result of the DSD

Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy eredményes és mozgalmas hetet tudunk a hátunk mögött. Mi, a KCs-ben legalábbis így gondoljuk. Rengeteg munka és szervezés, lelkes készülődés előzte meg ezt a hetet. Sajna, a héten nekünk is minden összejött, mintha csak Murphy akart volna kiszúrni velünk: nethibák, túlórák a munkahelyen, betegség... :P Megfogyva bár, de törve nem, azért álltuk a sarat. Alkotásra azért annyira nem maradt idő, bár megpróbáltuk :)

Én nagyon élveztem a kihívásokat, mert tényleg kihívást jelentettek. Bár nem készültem el mindegyikkel, még a saját kihívásaimmal sem :P, de pótolom őket mindenképpen, mert valahogy egytől egyig beleillik abba a tervbe, amit Szabival közösen nemsokára prezentálunk nektek is ;)
***********************************************
We celebrated the DSD for a whole week. It was a long week full of challenges. I loved all of them because they were real challenges for me. We had to create a lot of LOs about ourselves (what kind of people are we - both positive and negative sides, our favs, etc.) and it's not so easy. We tried creating traditional LOs by lifting digital LOs or making something else with papers and scissors. A lot of creative challenges!

A héten összehozott munkáim / My LOs this week

AAM1 - Ki vagyok én? / What kind of person am I?

VinniePearce - Night Bird, Romance Me
KHartley - Color Me Happy (ragasztó)
Sabee - Ilyen vagyok WA (csodás volt, köszi!)

AAM2 - A nevem / My name

VinniePearce - Decorative Grunge Swirls 02.
VinniePearce - Romance Me
A5D collab kit Prairie Morning
Laurie Ann - Writing Photo Masks (Kovaxka, köszi! )
Font: Juca2, You are loved

AAM4 - Kedvenc időtöltés (hagyományos)
Your fav pastime (traditional LO)

Sketch: Sketchy Thursday
fekete és piros sb kartonok
piros pöttyös strukturált papír: Claire Fontaine
Paislee Press keret/frame


Mollee kihívása: Válassz hármat! (hagyományos)
Mollee's challenge: Choose three! (traditional LO)


Papírok: Claire Fontaine
Gomb, szalagok: kézimunkabolt

Timcsoca vázlatos kihívása (képeslap)
Timcsoca's sketchy challenge (card)


Bazzil fehér karton + lila és piros karton
Inspiration Die Cut (ház)
Ranger glitter - Star Dust

Jóandi kihívása: Digiből hagyományost
Jóandi's challenge: Traditional by lifting digital LO

Papírok: vajszínű karton, Graphic 45, Claire Fontaine struktúrált papír
Virágok: Prima és Reprint

Szalag: Rayher

Dress it up minigomb és szívecske

Avec dörgölős matrica
(Ajándék Szabitól)

Ezt alakítottam át hagyományossá - Tinci: Great Moments (digi)
My inspiration - Tinci: Great Moments (digital)



AAM6 - Ünnepeljünk! / Let's celebrate!

Dicsekszem egy sort, mert annyira büszke vagyok rá,
hogy ezt az oldalamat maga Vinnie Pearce dicsérte meg a Pixelcanvason :P

Honey Designs - Always and Forever
Catherine Desings - Photomask

HoneyDesigns - Always and Forever
Vinnie Pearce - Re-opening Day Template

A fenti kép képeim a Honey Designs Always & Forever c. kitjével készültek. Kapható a DigiScrapBooking boltjában.


És végül, de nem utolsósorban, hálás köszönetem Didónak, amiért a rengeteg dolga mellett még velem is összedobott egy készletet. Nagy öröm ez nekem, egy álom, ami most teljesült. Hálás köszönet és nagy ölelés érte, Didó!!!

Last but not least, I'd like to say a big thank you for Dido because of creating together a nice christmas kit. It is a big pleasure for me, one of my dreams came true :) Thank you and big hug, Dido! (aka todido, Dido Designs)

A közös készlet Didóval, ami regisztráció után letölthető a scrapbook.hu oldaláról:
Our collab kit with DidoDesigns @ scrapbook.hu


2009. november 6., péntek

Digitális Scrapbook Nap

Mindenhol akciók és játékok várnak rátok a Nemzetközi Digitális Scrapbook Nap alkalmából.

AnnaBV


DidoDesigns


Didó új készlettel is készült, a lila Pinky Winkyvel, plussz egy kollab is érkezett, a Flower Power:


2009. október 30., péntek

Újra Scrapbook Napok

Halihó!!! Vasárnap elkezdődik a móka, és egészen jövő szombatig nem nyughatunk, amíg legalább 10 kihíváson részt nem veszünk :) Remélem, ti is ezt gondoljátok. Tegyétek szabaddá a hetet, mondjátok a főnöknek, hogy nem értek rá dolgozni, fontosabb dolgotok van :D

Rengeteg dologgal készülünk: kihívások, freebiek és némi okítás is vár rátok mini- és maxileckék formájában. Gyertek el, és tartsatok velünk ezen a kis mókán! Annyit megsúgok, hogy a plakát is egy Didóval közösen készített freebieből van, de pszt!

2009. május 11., hétfő

Örömmámor - Thrill of Joy

Azt hiszem, leginkább ezzel a szóval ragadható meg az az érzés, ami tegnap lefekvés előtt leginkább jellemzett. A tegnapi napomat csak szuperlatívuszokkal illethetem. Tényleg, szó nem írhatja le azt a frenetikus örömöt, amit éreztem. Annyi minden összejött! Mintha egyetlen napba sűrűsödött volna össze egy egész hétnyi szuper dolog. Szóval arra a bizonyos tortára egy hatalmas kupac hab került! Sorjában:

Tegnap zártuk a scrapbook hetet, ami már önmagában is fantasztikusan sikerült. Izgultam, ki lesz nálam a nyerő. Krisztának kedvezett a szerencse, és vártam, hogy jelentkezzen és megbeszéljük az ajándékát. Mert valami igazán jót szerettem volna neki ajánlani, aminek tényleg örül ő is (nemcsak én :D). Közben benéztem a fórumokra, kit hoznak ki győztesnek másnál. Délelőtt lévén még sehol semmi nem volt.

Aztán délután kaptam két levelet szinte egyszerre. Szombaton (!) beadtam két jelentkezést egy-egy CT-be, próba cseresznye-alapon. Pozitív választ kaptam mindenhol!!! Sőt... Úgyhogy innentől kezdve Karyn és Oopsie Daisy CT tagja vagyok :D Olyan boldog vagyok! Ráadásul Karynnál még freebieket is gyártanom kell! Szóval a fejlődés garantált - félek is!

Visszatérve a fórumra akkora meglepetés ért: Didó Osli mellett engem választott nyertesnek a Hullámozzunk kihíváson! Hatalmas elismerés ez nekem, hiszen nála nem a szerencse döntött. Büszke vagyok ezerrel!!! Ráadásul olyan fantasztikus nyereményt kaptunk: egy Dido Designs blogsablont!!! Köszönöm, Didó!

Ekkor jött egy újabb, sokknak is beillő dolog, amiről még nem beszélhetek. Azt hittem, nem lehet fokozni az érzést. Itt sikítoztam éjfél előtt, majdnem folytak a könnyeim... Ha nem lett volna a fülem, a szám már rég körbeérte volna a fejemet, de tényleg! Nem hiszitek, de lehetett fokozni az érzést! :D Rainbow-Katától kaptam egy levelet, hogy biza, nála is én lettem a befutó: két csudajó kreatív könyvecskét kapok ajándékba, plussz készít nekem (és csak nekem) 6 db saját szöveggel ellátott digibélyegzőt!!! Itt is köszönöm, Kata! Még pár napig gondolkodom, milyen feliratokat is szeretnék. :)

Esküszöm, örültem, hogy vége a napnak, mert ennél több örömet már nem lehet fizikailag elviselni! Persze aludni nem igazán tudtam! Utoljára ilyet szigorlat előtt éreztem :) Még az ÁV előtt sem volt ilyen gondom :P

Ma reggel pedig újabb levél tündökölt a postaládámban: újabb (igen, a 3.) CT tagság Valarie Ostromnál :) Mi ez, ha nem eufória???

*******************************************************

The hungarian scrapbook week finished yesterday and the hosts of challenges announced the winners. My winner was Kriszta, who gets a fantastic scrapbook kit.
The best of it: I won 2 times -- first at Didó and got an adorable blogtemplate of my choice from her designs :) second at Rainbow and my prizes are: 2 creative books !!! and 6 digital stamp from Rainbow. Thanks, girls! I love SCRAPBOOK.HU! :D
And the top it all: I have got 3 CT memberships!!!!!!!!!!!!! Thanks, Karyn, Oopsie Daisy and Valarie!

Scrapbook Napok - A nyertesem ajándéka

Krisztával egyeztettünk, úgyhogy az alább látható hagyományos scrapkészlet (Summer kit by Inspiration) lesz a jutalma. Remélem, csodaszép oldalakat készít majd vele. Nekem nagyon tetszik, mert igazi nyári hangulat árad belőle, ráadásul unisex :)


A készlet tartalmaz 6 háttérpapírt, 1 csomag die-cut címkét, 1 csomag 3D matricát, 1 csomag epoxy matricát és egy papír betűkészletet. Azt hiszem, ehhez már nem sok mindent kell vásárolni, hogy gyönyörű oldalakat készíts! ;)

2009. május 10., vasárnap

Scrapbook Napok - A NYERTES :)

"Véget ért a móka mára..." Na, kifújhatjuk magunkat, mert vége van az egy hetes "maratonnak". Mindenki szusszanjon egyet.

Lezárult az általam meghirdetett wordartos kihívás is. Gondolkodtam, hogy döntsem el, ki legyen a nyertes, de annyira nem tudtam volna igazságos lenni, hát rábíztam a vakszerencsére :) Izgultok??? And the winner iiiiis...


Kriszta, gratula!!! Köszönöm Mindannyiótoknak, hogy játszottatok velem. Sokan sok szép alkotást küldtetek be :) Nagyon örülök, hogy ennyire lelkesek voltatok. ;)

2009. május 7., csütörtök

Scrapbook Napok - Day 7

Ez már a hetedik nap, és még mindig nem lankadunk. Újabb és újabb kihívások... Némelyik tényleg kemény! Ma Linsey feladatát próbáltam megoldani, de nem is tudom, jó lesz-e majd. Ismét nem volt könnyű, mert újabb masnik vártak ránk :) Félre ne értsetek, én szeretem a masnikat, szalagokat... más oldalán nézegetni. Tetszenek is, de csak nagyon ritkán tudom őket a saját oldalaimon elképzelni :D Itt is nehezemre esett, az volt az utolsó lépés, és sokat gondolkodtam, hova és milyen masnit tudnék rápakolni, hogy ne legyen sok... A kép egyébként rendelésre készült, szóval többszörös kritikának leszek kitéve. Remélem, tetszeni fog!

FeiFei - Circled template 2
SweetBlossom - Boys Club