2009. augusztus 28., péntek

5 dolog, amit szeretek...

Timo és Altalena adta tovább nekem ezt a játékot. Szeretem az ilyeneket, mert kicsit jobban megismerjük egymást! Nem volt könnyű összeszedni ezeket a dolgokat...

1. scrapbook -- egy éve ismertem meg, nagyon intenzív volt a találkozás és csak egyre erősebb lesz az idő előrehaladtával :) Kb. fél éve vált rögeszmévé :P (Lassan bekerül az orvosi szakkönyvekbe, mint újkori addikció.)

2. Twilight-saga -- talán márciusban hallottam róla először. Akkor egy újabb, tinivisongást előidéző, az amerikaiak által felfújt dologra gondoltam. Majd mikor a kezdeti ódzkodásom kissé alábbhagyott, nagy unalmamban megnéztem a filmet. Na, ez volt az a pillanat, amikor elvesztem! Imádtam! (És nem a tündibündi Edward fogott meg, hanem maga a sztori. :P) Megvettem az első kötetet angolul. Talán két nap alatt olvastam ki, és szó szerint indultam a könyvesboltba, hogy megvegyem a 2. könyvet, majd a 3. és a 4. következett. Aztán hazamentem, és kezdtem a magyarokkal... :) Azóta már megnéztem vagy negyvenszer a filmet, a sorozatot kiolvastam kétszer-háromszor. Komolyan! (Asszem, ez is bekerül a fent említett szakkönyvbe.)

3. Santana: Smooth -- immár 10 éve a kedvenc számom. Tudjátok, nem vagyok az a kedvencezős típus, de ez tényleg No.1. Ahogy meghallom a kezdő taktusokat, beledobog a szívem, magával ránt a ritmus... Bármikor képes felvidítani!

4. Fotók -- szeretem őket. Örülök neki, hogy ebben a korban élek, ahol már a digitális gépekkel annyi képet csinálok, amennyit csak akarok. Szeretek vacakolni velük.

5. TEEKANNE bogyós gyümölcsös tea -- bármi a kategóriából :) Egyszerűen imádom.

5+1. Túrós süti -- szintén bármi a kategóriából. Ezzel úgy vagyok, mint Gombóc Artúr a csokival: bármi jöhet. Az a legjobb, ha gyümölcs is van benne. Nyami!


Páran már játszottatok, úgyhogy lehetőség szerint nem szeretném olyannak adni, akinél már járt.

Sabee, Ányi, Tinci, Timcsoca, Moncsi

3 megjegyzés:

Timcsoca írta...

Köszi, hogy gondoltál rám!:)

Sabee írta...

Én is köszönöm! Túrós süti, twilight nálam is No.1 ;)))

Moncsi írta...

Köszi! Igyexem teljesíteni.