2009. október 4., vasárnap

Szülinapi hét...

Sok minden lesz ezen a héten. Mikor ezt olvassátok, én már valószínűleg a repülőn üldögelek, vagy már Pesten egy kávézóban, és Sabeeval, Linseyvel és Kovaxkával beszélgetek. :)
Ezen a héten lesz a szülinapom. Eme édesen keserű napot a blogomon is ünneplem. Részben ennek köszönhető az új blogdizájn is. Érdemes lesz bekukkantani a héten, mert készültem egy-két meglepivel ;)

Most az erre az alkalomra készített hagyományos oldalamat mutatom meg. Nekem szívem csücske most ez. Büszke vagyok rá :) Az óra mint motívum mostanában nagyon tetszik, mindenen imádom. Mikor megláttam ezeket a Graphic 45 papírokat, tudtam, hogy ebből csinálom majd a szülinapi oldalam. A KCS-től kértem tanácsot a színeket illetően, és persze az itteni kínálathoz is igazodnom kellett. Úgy érzem, ez most engem tükröz. Szeretem a rózsaszínt, szóval azzal dobtam fel a bézs-fekete oldalt. A kis gombcsigát a barátnőmtől kaptam az előző szülinapomra, és eddig várta, hogy méltó helyre kerülhessen. Nemes feladatot kapott: ő segít cipelni az éveimet, és így talán lassabban telnek majd :) A három címkére 3 kívánság kerül. Úgy érzem, ennyi év után megjár a 3 kívánság :P



Megmutatom azt is, mi mindent kaptam az én drága férjemtől. Sajna, ő itt marad, míg én Magyarországon vigadok :( Így előre megkaptam az ajándékot.

Itt csak 3 van, de közben megérkezett a 4. könyv is, amit rendeltünk. Mert ő értékeli az sb-őrületemet, sőt támogatja is :)


Meg kaptam egy új mp3 lejátszót, mert az övét tönkretettem (véletlenül) :P

10 megjegyzés:

Kriszta (hozak) írta...

Boldog szülinapot, Janka!
A hagyományos oldalad annyira szép lett, tetszenek az elrejtett kívánságok.

ilgya írta...

Isten éltessen sokáig!! NAgyon klassz ez az oldal a sok órával.)

Ányi írta...

Boldog szülinapot! A könyvek szuperek, az oldalad nemkülönben, s a hely és a társaság meg elsőrangú :-)

Eszter(beszteri) írta...

Boldog születésnapot! Jó kis ajándékokat kaptál, és szuper lett az oldalad! :)

Timo írta...

Janka!! Legyen nagyon szép napod!!

Secima írta...

Nagyon boldog szülinapot!!!

Anna írta...

Janka, boldog születésnapot! Ln is nagyon szeretem az óra motívumot, nagyon tetszik az oldalad.

Linsey írta...

Boldog szülinapot!:)
Szuperek az ajándékok!:)
S köszönöm a mai napot, nagyon jól éreztem magam, öröm volt végre IRL látni!:)Szép hetet!:)

Kovaxka írta...

Isten éltessen! :) Annyira örültem, hogy összejött ez a mai nap! Szuper volt, köszi! :)

Sabee írta...

Tényleg szuper ajándékok! Az egyik könyvet és a mp3 lejátszót még élőben is megtapiztam :) Köszönöm én is a mai napot, töööök jóóóóó volt Veled - Veletek találkozni!!! :))))