2010. szeptember 2., csütörtök

Egy szuper nap

Ismét a sulis dolgaimmal untatlak benneteket. A tegnapi napom annyira szuper volt, hogy muszáj elmesélnem. Leginkább azért, hogy számomra megmaradjon.

Tegnap egy órával korábban kezdtünk. Ez nem töltött el valami nagy lelkesedéssel, gondolhatjátok. Ráadásul a sportcsarnokhoz kellett mennünk, mert az egyik drámatanár készült órát tartani nekünk. Parahegyek! Aztán kiderült, hogy az egész a csapatépítésről szólt. Egy sor vicces játékot játszottunk különböző csoportokban, így jobban megismerhettük egymást, vagy egyáltalán hozzászóltunk olyan emberhez is, akivel addig nem beszéltünk.

A legviccesebb feladat az volt, hogy négy fős csoportokat alakítottunk, majd különböző irányelvek szerint szoborcsoportokat kreáltunk. Megállapítottuk a sorrendet a csapaton belül, és kezdődhetett a játék! Az első ember beállt valahogy, aztán a másodiknak ehhez kellett csatlakozni, majd sorban a többieknek, végül újra az első következett. Így egy folyamatosan megújuló szoborkompozíciót alkottunk. Közben persze nagyokat röhögtünk, mert iszonyú vicces dolgok jöttek létre. Aztán a tanár a komponálás közben témákat dobott fel, ehhez kellett alakítanunk a szobrokat. Végül az egész osztály előtt is kellett bemutatót tartani. Én három sráccal voltam együtt, és ők nagyon vállalkozó szelleműnek bizonyultak, így elsőként léptem "önként" a porondra. Izgultam, hogy nehogy olyan témát adjon a tanár, amit nem is értek :D (A játék közben volt olyan, hogy "hé, ez mit jelent?")

A kétórás "ismerkedés" után megjelent a grafika tanárunk jógát tartani :D Amikor megláttam, nem értettem, mit keres ott. Végül mutatott egy csomó olyan gyakorlatot, ami segít abban, hogy ellazuljunk, kicsit megmozgassuk magunkat a sok számítógépezés után.

Egyre jobban tetszik ez az iskola! Annyira jó érzés, hogy figyelnek ránk. Akár az ismerkedés, akár a jóga, akár a mai kis sétánk a városrészben, mind-mind azt mutatják, hogy szeretnék, ha egy jó csapat kovácsolódna össze az év folyamán, illetve hogy egyénenként is számítunk. Ez számomra egészen meglepő tapasztalat.

Az ebéd után folytatódott az oktatás, mint mondták, megismerkedünk a Mackel. Gondoltam, bemegyünk a számtechterembe vagy ilyesmi. Erre kiderült, hogy mindenki vételez egy MacBookot, amit az év folyamán használni fog. Itt már az állam a padlót fogta! Aztán amikor kaptam egy zsírúj, 2010-es gépet, akkor tovább padlóztam. Végül pedig egészen leírhatatlan érzés tört rám azt megtudván, hogy ezt a gépet hazavihetem magammal!!! El tudjátok ezt hinni??? Kaptam egy kb. 1000 eurós gépet, amit sajátomként használhatok... otthon is. Hordom a suliba, mint a nagyok :) Kaptunk hozzá szép tokot, hogy ne sérüljön meg, és ennyi! Az év végén megvehetjük a gépünket, bár azt még nem mondták, mennyiért.

Érzem, jó helyre jöttem! Akárhogy is, de az egyik legjobb döntésem volt ebbe a suliba jelentkezni, és a legnagyobb áldás ide bekerülni :)

Üdv a suliból a gépem elől



16 megjegyzés:

Judit írta...

A mosoly (első gondolatom az volt a vigyor) az arcodon mindent elárul. Nagyon boldognak látszol, iszonyatosan jó lehet. Arra is gondoltam miközben olvastalak mi a különbség egy magyar és egy külföldi iskola között... Meg irigykedem is!!!!! Nagyon.:) Sok sikert, itt élmény lehet tanulni, fejlődni.

Kata írta...

Nagyon jó érzés volt olvasni a beszámolót és látni a mosolyodat! :) Talán a mi gyerekeink (vagy legalább az unokáink) hasonló körülmények közt tanulnak majd. :)

kreatívhit írta...

Kedves diáklány üdv ismét a padban!:) Sok sok jó eredményt kiemelkedő sikereket... drukk neked.

do írta...

De jó volt olvasni! Csak úgy sugárzik a bejegyzésed a boldogságtól. Tényleg remek döntés volt. Kívánom, hogy ilyen szuperül teljen a tanév!

Kovaxka írta...

Hát ez mekkora zsír egy suli! :) Élvezd ki az utolsó cseppig! :)

Eszter(beszteri) írta...

Hát ez fantasztikus!!! Jó a fotó is nagyon, alátámasztja a leírtakat!!!! :)

Tinci írta...

Anyám, milyen egy csúcs iskola! Jó helyre kerültél, élvezd ki alaposan, és tanulj sokat!

DAnett írta...

Mennyire jó volt olvasni a bejegyzésed Janka! Gratulálok ismételten a sulihoz, látszik a mosolyodból mennyire élvezed! Hajrá! :D

altalena írta...

Janka, ez tényleg szuper döntés volt! Majd leesett az állam, ahogy olvastam a napi beszámolód! És még csak most indult... milyen jó dolgok fognak még veled történni az elkövetkező évben! Szorítok hozzá, hogy rengeteg pozitív élményben legyen részed!:)

Merika írta...

De jó látni az örömöd!!! Valóban jó sulit választottál, további ilyen szép napokat kívánok!!!

icka írta...

Janka, ez tényleg szuper lehet!!! Nagyon irigykedünk, de együtt örülünk veled (lehet ezt egyszerre?...)! Képzeld, mivel írtad ezt a sulit és úgyis terveztem, hogy valamit tanulni kellene én is jelentkeztem grafikus képzésre. Igaz nem tervező, "csak" alkalmazott grafikus. Na persze semmi köze nem lesz ehhez a szuper sulihoz sztem, meg én eleve esti tagozatra fogok járni (a gyerekek miatt csak így megy...) és csak heti két nap lesz oktatás. De azért izgi, hogy mi lesz. Köszi a szuper tippet!

eralilla írta...

Engem is megfogott a mosolyod. Muszáj volt jönnöm, s elolvasnom a beszámolódat. S milyen jól tettem! Nagyon jó volt olvasni az örömödet. Hajrá, jó tanulást!

Kisnyul írta...

Nem találok szavakat! Szuper lehetőség, és ezt nem tudtad a beiratkozáskor? Érdekel, hogy mi történik majd még, remélem folytatod a sulis élménybeszámolókat! Az előző feladatod hogy sikerült?

szrjudit írta...

Woooow, szuper hely, olvastam, és a végére nekem is ekkora mosoly lett az arcomon :D Ekkor láttam meg a végén a te fotódat, ami feltette a beszámolódra a koronát! Külön tetszik, hogy a mögötted levő lány arcán is ugyanez látszik! Veled örülök, sok sikert és élményt kívánok!

Mörjike írta...

Egy igazi nagy mosoly. :) Meg is értem az örömödet!! Micsoda szuper iskola, anyám!!!!! Irigylés felsőfokon!!!! :DD
Janka, szuper helyre kerültél!
Jó egyébként ilyenről is hallani a világból, hogy nem csak a kopott dűledező padok, meg segélyből könyvek. :)

Budaházi Brigitta írta...

Drága Jankám! Veled örülök továbbra is!!!! Imádom a mosolyodat, és én is integetek Neked!