2010. november 29., hétfő

Pár szó... + nyeremény :)

Remélem, szépen telt az első ádventi vasárnapotok. Őszintén szólva a fejemben volt, de persze csak vasárnap eszméltem fel, hogy kicsit lemaradtam a dekorálásról. Előkaptam a tavaly, készen vásárolt, szépséges ádventi koszorúmat, és ünnepi hangulatot varázsoltam. Múltkor vettem már csodaszép, törtfehér, fényes függönyt a nappaliba, így most már szép fehér az egész. Még egy-két színesebb díszpárnahuzatot kell beszereznem, meg felrakni az új karnisokat, ja és a fényeket az ablakba. A hétvégéig talán elkészülök vele :D

Leginkább azért tűntem el, mert rengeteg dolgom van a suliban. Az utóbbi 1 hónap már elég kemény volt, szinte minden nap kaptunk feladatot másnapra. Mást nem csináltam, mint képregényt rajzoltam és logókat terveztem. A múlt héten pedig megkaptuk a félévzáró projektet is: egy kávézónak kell arculatot tervezni logóval, weboldallal és névjegykártyával. Ez az alap, ehhez jön még a megfelelő nyomdai dokumentáció, plussz ha még mást is kitalálunk a kötelezők mellé (pl. étlap, céges autó, stb.). Az alap tervezetnek a jövő hétre kész kell lennie, amit bemutatunk a tanárnak, majd 22-ig kell leadni a kész anyagot. Nem mondom, jó kis meló!

Ráadásul a háttérben azért folynak még dolgok, meg a karácsony is a nyakunkon. Nem panaszkodásból mondom, de örülök, ha élek. :D Mindezek mellett örülök, hogy a Szabinával közös projektünk is jól megy, bár már a végéhez közeledik.

Az is nagyon boldoggá tesz, hogy egyre többen olvastok. Úgy tűnik, már csak 2 emberke hiányzik a szép kerek 100-as számhoz. Arra gondoltam, a 100. olvasómat mindenképpen megajándékozom, de kitalálok valamit a többieknek is :)

Addig is szép napot kívánok!

4 megjegyzés:

Rucola Designs írta...

Hát ez nagyon komoly, pillanatokon belül kész grafikus leszel! Drukkolok! :)

kreatívhit írta...

Az igen!Jó kis suliba kerültél.De az igazat megvallva így van értelme.Akkor jó munkát és ötleteket a kávézó arculattervéhez.

icka írta...

hát Janka ez tényleg elég húzós lehet, törheted a buksit rendesen! kitartás, drukkolok neked! másrészt ugye tudod, hogy menni fog és kész! és még szuper is lesz, az tuti! (tudod, ezt tőled tanultam!!!mindig elmondom majd neked! :D)
még ideírom, hogy a mikulásos oldalad istenkirály lett!!!

Bíró Ágnes írta...

Hű Janka! Irigyellek a suli miatt, amiket tanultok... persze nem úgy, nem vagyok sárga, tök örülök Neked!!! Viszont most tényleg jó sok dolgod lehet, atyám, egy egész arculat tervezés első félévben? Mi lesz még itt kérem??:)) Menni fog! Ügyes vagy!
A Karácsonyi hibrid tanfolyamotok pedig csúcsszuper! Imádom!