2011. február 18., péntek

CD-borító zenei ihletésre

Ismét jelentkezem sulis hírekkel. A FB-ra már fellőttem a síszünetes ikont, amit már annyira vártam hetek óta. Jól fog jönni egy kis pihenés, és talán utolérem magam a scrapbookozásban is.

A héten négy napig illusztrációs óránk volt. Outi Kallio tartotta, akinek a munkáit számos grafikai almanachban megtalálhatjuk. Nem mondom, elég frusztráló tud lenni, hogy "menő" tanárok oktatnak, hiszen valahol fel kell nőnünk az ő elvárásaikhoz. A hét elején két újságcikkhez készítettünk illusztrációkat, és egész jól sikerültek. Szerdán pedig kaptunk egy nagyon érdekes feladatot: egy általunk választott zenére komponáltuk meg a saját CD-borítónkat.

Nekem már a zene kiválasztása is rengeteg időmet elvette. Először persze rögtön a Muse-ra gondoltam. Aztán elvetettem, mivel az ő képi világuk annyira benne van a fejemben, hogy nem tudnék tőle elvonatkoztatni, és akaratlanul is azt másolnám. Az óra végére Zsédánál kötöttem ki. Hagytam, hogy a zene irányítson, és jöttek is a képek rendesen. Leginkább színek és formák áramlásaként jelennek meg csak, amikből végül kialakul valami. Nyugtáztam is, hogy jó lesz ez; egész úton dúdolgattam magamban a dalt. Aztán a buszon történt valami: randomra állítottam a lejátszómat, és egy számnál nagyon határozott képek kezdtek áramlani bennem. Képek, színek, formák... Ez, gondolom, valami "jel" lehetett, úgyhogy végül amellett a szám mellett döntöttem.

Magából a szövegből nem nagyon lehetett kiindulni, mert elég keszekusza, sok értelmet nem látok benne, hacsak nem nagyon elvonatkoztatottat. Alapgondolatként azok a drótszerű csíkok és a madárka jelent meg, barna és türkiz színekben. Eköré építettem az összes többit. Kiemeltem szavakat a szövegből, és átültettem képekbe. A gitár is adta magát, lévén akusztikus zenéről van szó.

A legnagyobb meglepetés akkor ért, mikor a végső simításkor utánanéztem Samuel Beamnek, és a weboldala egészen hasonlatos az általam megjelenített képi világhoz. :) Ezt úgy értékelem, hogy jól eltaláltam a dizájnt :)

Íme a zene - Iron & Wine: Flightless Bird, American Mouth



Az általam tervezett borító pedig ilyen:

Nos, mit gondoltok? Egyébként a tanárnak nagyon tetszett :) Úgy érzem, ez az első "nagy" sikerem. Boldog vagyok.

P.S. A mai napon egy másik sikert is elkönyvelhetek. Az iskolai évzáró projekt egy közös feladat (az összes médiaszak részt vesz benne), melyhez a teljes vizuális megjelenést mi készítjük el. Ma az én logótervemet fogadtuk el, és fejlesztettük tovább közösen, mely egy éven keresztül ott fog virítani a weboldalon, sajtóbelépőn, hirdetményeken, stb. Úúúúúúgy örülök!

9 megjegyzés:

Lululu írta...

Nekem ez nagyon bejön.

Juma írta...

Húúúúúúúúúú, én nyeretlen kétévesként még az elején azt hittem, hogy tényleg annyira kell izgulni érted, mint ahogy írogattál a bizonytalanságodról:-))))))
De folyamatosan éreztem, és nálam most vált nyilvánvalóvá, hogy "tökéletesen ott vagy a helyeden"!!! Nagyon örülök!!!
Tényleg döbbenetes a hasonlóság a szuper borító-terved és a weboldal dizájnja között!!
Minden sikeredhez gratulálok és azért szurkolok tovább is!!!!

kreatívhit írta...

Janka! Te már profi vagy vagy mííí:)

Kovaxka írta...

Szerintem állati jó ez a borító! Annak meg csak örülj, hogy fel kell nőni a tanárokhoz, neked menni fog/megy, gyengéktől meg nem lehetne tanulni! Szuper, hogy ilyen nívós ez a képzés!

Kisnyul írta...

Csúcsszuper vagy! Annyira örülök! Gratulálok a logotervhez is és a borító is nagyon tetszik!

Budaházi Brigitta írta...

Janka, baromi klassz. Nagyon tetszik a zene ihlette asszociáció és a képi megvalósítás. Csúcsszuper a másik sikered is. Veled örülök, nagyon büszke vagyok Rád. Csatlakozom Ildihez, teljesen igaza van.

Judit írta...

Gratulálok!!!!!!!!! A borító fantasztikus!!!!!!!!!! Ötletes, vagány, figyelemfelkeltő!!!!!!

DAnett írta...

Janka, iszonyú tehetséges vagy!!! Egyszerűen fantasztikus a megvalósítása a borítónak. Én imádom!!! És gratulálok a sikereidhez is, megérdemelted!

Kolibri írta...

Janka ezek állatiak lettek!!! Nagyon tetszenek!!!
A logós hír is szuper!!!
Wow-wow és csak wow!!! Így tovább!!!! :)