2010. június 29., kedd

Koncertre megyek!!!!!!!


Nem vagyok egy nagy koncertrejárós fajta. Persze, voltak nagy álmok, akiknek elmentem volna a koncertjére, de otthon erre nagyon nem futotta :( Igaz, most meg már kinőttem a tinédzserkori rajongás fázisából, változott az ízlésem is, vagy inkább szélesebb spektrumot ölel fel.

Tök hülyén fog hangozni, de ezt az együttes Stephenie Meyer által ismertem meg. Az ő kedvenc együtteséről van szó, nevezetesen a Muse-ról. Amikor belemerültem a Twilight-univerzumba, természetesen arra is kiváncsi lettem, hogy az írónőt mely zenék inspirálták a könyvek megírásakor, tehát nekiálltam szépen meghallgatni a honlapján közölt zenéket. (Végül annyira bejöttek, hogy immár laza egy éve azt a válogatást hallgatom.)

Idén nyáron pedig abban a fantasztikus szerencsében van részem, hogy megnézhetem a Muse-t élőben is!!!! ÁÁÁÁÁÁÁÁ! Július 19-én jönnek ide, Helsinkibe. Egy kicsit sajnálom, hogy ez nem nagy, stadionos koncert lesz, hanem szabadtéri. Remélem, ettől függetlenül, ugyanolyan jól fog hangzani. Mivel itt még éjjel 11-kor is világos van ilyenkor, azért ez némiképp visszavesz a fílingből, de talán túlélem valahogy :) Itt egy kis ízelítő belőlük:

Az egyik kedvencem tőlük - Time is running out



Hivatalos Muse csatorna a youtube-on

6 megjegyzés:

LaceE írta...

A koncert feeling mindig jó. Legyen az szabadtéri vagy fedett helyen, világosban vagy sötétben. A lényeg, hogy add át magad a zenének és repülj vele.
Voltam én már szabadtéri nappali tuc-tuc buliban is és az egyik legnagyobb élmény volt :)
Jó szórakozást. Várjuk a beszámolót :)

Dorka írta...

http://www.youtube.com/watch?v=R8OOWcsFj0U&feature=related

Áh, szuper, imádom őket, annyira jó zenét csinálnak. Szigetre mész? Biztos rohadt jó lesz! Csinálj képet meg videót, aztán muti :) Bár lehet még én is megnézném őket szigeten, tuti szuper show-t csinálnak!

Zsu írta...

Én is szeretem őket! :) És kacérkodom a gondolattal, hogy kimegyek a szigetre, csak kissé húzós a jegy ára... :(

Unknown írta...

de jó!!! biztosan klasszul fogod érezni magad! :)

icka írta...

áááááááááá, de király! nagyon irigyellek! Biztos szuper lesz, majd meséld el feltétlenül!!!

altalena írta...

Jó szórakozást Janka! Nálatok ilyen sokáig világos van? Azta.... így is különleges lesz bitos:)