2011. szeptember 17., szombat

Hétköznapi csodák

Annyira közönyös világban élünk. Szörnyű, hogy ezt látják a gyerekeink -- mi tanítjuk nekik ezt. Nem figyelünk egymásra, nem figyelünk arra, hogy nemcselekvésünk ugyanannyira árthat, mintha valami rosszat tennénk. Néha elszörnyülködöm azon, amit magam körül látok, sokszor magamban is tapasztalok. Amikor elfordítom a fejem, amikor ignorálok valakit... Nem teszek kimondottan rosszat, mégis. Vannak azonban apró csodák az életben: amikor odafordulunk valakihez, és megkérdezzük, mi a baj. Amikor hallgatunk és meghallgatunk.

A múltkor találtam a Pinteresten egy csodás feljegyzést (itt elolvashatod az eredetit). Magával ragadott a belőle áradó szeretet. Az, hogy egy egyszerű gesztus másnak a világot jelentheti. Olvassátok el, érdemes! (Lefordítottam, hátha nem érthető mindenkinek.)

*********************************

14 éves kutyánk, Abbey meghalt a múlt hónapban. Egy nappal a halála után a négyéves kislányom, Meredith sírva odajött hozzám, és elmondta, mennyire hiányzik neki Abbey. Megkérdezte, írhatnánk-e levelet Istennek, így, amikor Abbey felmegy a mennybe, Isten felismeri őt. Mondtam neki, hogy írhatnánk, és ő diktálta a következőket:
"Kedves Isten! Vigyáznál a kutyámra, kérlek? Tegnap halt meg, és most Veled van a mennyben. Annyira hiányzik nekem. Boldog vagyok, hogy megengedted, hogy a kutyám legyen; ennek ellenére megbetegedett. Remélem, játszol majd vele. Szeret labdázni és úszni. Küldök egy képet róla, így ha látod, tudni fogod, hogy ő az én kutyám. Tényleg hiányzik. Szeretettel: Meredith."
Betettük a levelet egy borítékba egy fényképpel együtt, amelyen Abbey és Meredith voltak, majd ráírtuk a címzést: Istennek, Mennyország. A feladó címét is ráírtuk, majd Meredith ráragasztott egy csomó bélyeget, mondván, sok bélyeg kell ahhoz, hogy a levél eljusson egészen a Mennyországig. Aznap délután bedobtuk a levelet a postaládába. Néhány nappal később megkérdezte, hogy Isten megkapta-e már a levelét. Azt hiszem, már igen - mondtam neki.
Tegnap egy aranyszínű csomagot találtunk a bejárati ajtó előtti verandán, rajta ismeretlen kézírással a címzés: Meredith-nek. Meredith kinyitotta a csomagot. Egy könyv volt benne: "Amikor meghal a háziállat" Mr. Rogerstől. A borító belsejébe ragasztva ott volt a felnyitott levél, amelyet Istennek küldtünk; valamint a fénykép Abbey-ről és Meredith-ről, melynek hátoldalára a következőket írták: "Kedves Meredith! Abbey megérkezett a Mennyországba. A fényképed nagy segítség volt, azonnal felismertem Abbey-t. Abbey már nem beteg. A lelke itt van velem, éppen úgy, ahogy ottmarad a szívedben is. Abbey nagyon szeretett a kutyád lenni. Mivel a mennyben nincs szükségünk testre, ezért zsebünk sincs, amiben a fényképet tarthatnánk. Így visszaküldöm egy könyv kíséretében, hogy legyen valami, ami majd Abbey-re emlékeztet. Köszönöm csodás leveledet, és édesanyádnak a segítséget, hogy megírta és feladta nekem. Milyen csodás anyukád van. Direkt neked választottam ki. Áldásom küldöm minden nap, és emlékezz rá, hogy nagyon szeretlek. Mellékesen, könnyű megtalálni engem: ott vagyok, ahol szeretet van. Szeretettel: Isten".


14 megjegyzés:

Gólya írta...

Hű, most bőgök,.... de jó történet!
Én a minap majdnem megmentettem valakit a munkától :) Az ember félmeztelen feküdt az útszélen a porba, félig a bokrok alatt és egész testében rángatózott. Úristen, talán rosszul van! - Gondoltam, és elindultam megmenteni. Szerencsére nem égettem be magamat, mert amikor közelebb mentem, láttam, hogy a rángatózást az okozza, hogy a bukszus aljában fűrészeli éppen a vastagabb ágakat :))))

Era85 írta...

Ez gyönyörű!!!! Ilyet még sehol sem olvastam, hallottam. Vannak még jó emberek a világban! :)

Ági írta...

Ezt érdemes volt lefordítani. :)

Minyu írta...

Nagyon megható, nekem is könny szökött a szemembe.

Tinci írta...

Csodaszép történet, köszi,hogy megosztottad velünk.

Mónika írta...

Most pont egy ilyen történetre volt szükségem ahhoz, hogy a bennem felgyülemlett feszültség ki tudjon törni zokogásban. Régen sírtam már, pedig szeretek sírni örömből és bánatból egyaránt. Köszönöm, hogy lefordítottad és elolvashattam.

kreatívhit írta...

Teljesen egyetértek veled Janka.
A mi "nemcselekvésünk"rengeteget árt.
Amit sokszor csak nagyon későn ismerünk fel.Ez a mulasztás bűne ami sajnos mindenkit érint.Bárcsak időben felismernénk hogy épp mit is kell tennünk.

Krisz írta...

Köszönöm! :)

Merika írta...

Köszönöm Janka ezt a történetet. Nagyon egyetértek Veled, minden szavad a szívemből szól.

evadraga írta...

Nagyon örülök, hogy ismerlek Janka. :-) (ismerlek most még egyenlő a sokat tudok már rólad-dal). :-D
Köszönöm én is a történetet!
Szép napot Neked! :-)

Kisnyul írta...

Köszönöm, hogy megosztottad ezt a történetet! :) Itt pityergek én is.

Réka írta...

Én is köszönöm, hogy megosztottad. Minden szava csodás hatással van. :)

Kolibri írta...

Esküszöm, hogy nem pislogtam, mert tudtam mivé lenne a szememmel... De még így is kibuggyantak azok a nagy könnycseppek (melyek egyre duzzadtak, minden elolvasott szó után)... Egyszerűen a szívem szakad bele, az örömbe és az együttérzésbe egyaránt!
Én is köszönöm, hogy lefordítottad!!! :)

Timo írta...

óóóóóóóóóóóó, Janka!! Nagyon köszönöm, hogy megosztottad velem, velünk. Csodás, könnyfakasztó történet, de mégis olyan jó volt olvasni, hogy igen-igen létezik még ilyesmi e földön. :D:D:D:D