2012. február 21., kedd

A születésnap termése

Még nem mutattam meg minden oldalamat, amit a Scrapbook.hu szülinapi kihívásaira készítettem. Elégedett vagyok, hiszen 5, azaz öt oldalt sikerült készítenem röpke 2 hét alatt. Az utolsót most fejeztem be, mert Icka kihívása a hónap végén zárul csak. Nos, mint tudjátok, kicsit lassan alkotok. Talán nem hiába a csiga a kedvenc állatom :D

Ági Úton című kihívására egy utazós oldalt készítettem. Mi mást, hiszen a közlekedés, a "bőröndölés" az életem részévé vált. (Azt szoktam mondani, hogy az oviban bőrönd kellett volna legyen a jelem.) Sokat repülök és sok képem is van a felhők feletti tájról, mert ezt a részét igazán imádom a repülésnek. Amúgy nem rajongok érte, a leszállást meg egyenesen utálom. Ági kérdezte is, hogy a fényképek mellé tett cikkcakkos díszítőelem ezt jelképezi-e. Nos, talán tudat alatt választottam.


Icka jó kis feladatot talált ki: egy különleges versikét, limeriket kell írni. A rímfaragás nem éppen az erősségem, bár ehhez képest elég gyorsan elkészült a vers. Azt tudtam, hogy a most kapott képeket fogom oldalba foglalni, amin Csengém a kisöccsét tartja. Olyan édes ez a kép, és valamilyen módon szerettem volna megörökíteni, hogy pár hónappal ezelőtt azért nem gondoltuk volna, hogy ilyen idilli lesz a viszonyuk :)


Csenge a történetünk hőse
s családunk egyke hercegnője
régen nem volt híve,
de már örül szíve,
hogy Nimród az ő kisöccse.

Ha van kedvetek, próbáljátok ki magatokat ti is a rímfaragásban. Igazán mókás versikék születtek, érdemes megnézni őket (itt).

5 megjegyzés:

NőiCsizma írta...

Állati jó, inspiráló oldalak!

Margó írta...

Gyönyörű oldalak! Az első oldalad Janka, eszembe juttatta az első és eddigi utolsó repüléses utam:-) Elő is keresem őket! Köszönöm!!
A második oldaladon, gyönyörűek Csengéék!! ... és a fehér háttérrel finom, elegáns az oldalad, és a versed is nagyon kedves! Én is köszönöm az inspiráló oldalaidat!:-)

kreatívhit írta...

Pazar mindkettő.

Annamari írta...

Szépséges mindkét oldalad! A felhős is nagyon tetszik, látszik, hogy sokat dolgoztál vele. Minden annyira a helyén van! :)
A második is nagyon tetszik. Nagyon jól érvényesülnek az elemek a fehér papíron. Amúgy tök jól áll neked a fehér! :) És a fotó is nagyon cuki!

Gabi írta...

Mindkettő nagyon-nagyon tetszik !! Az elsőn a sok felhő, meg a cikcakk, meg a léghajó, és persze a kommentár (tényleg, nekem is van egy halom fentről fotózott képem ...); a másikon a sok kis apró dísz és az egész oldal finomsága. És persze a versike is szuper ! :-)