2012. szeptember 8., szombat

Alakul a hobbiszoba

Olyan jó lenne, ha már azt mutathatnám, milyen az új alkotós szobánk! De nem, még nem tartunk ott. Vannak, amik rajtunk múlnak, és vannak, amik nem. Persze, ha a barátnőm lennék, akkor már 2 hete befejeztem volna az egészet. Igaz, Kinga? :D A hétvégét viszont erre szánom. Muszáj, mert én így - ebben a tudatban és rumliban - nem tudok semmi másra normálisan koncentrálni. Millió dolog van, amivel foglalkoznom kell(ene), és egyszerűen nem megy.

Tehát van egy lefestett falunk :) Ennyi. Tegnap már felkészítettem a férjemet, hogy ma útra kelünk, és beszerzünk mindent, ami hiányzik. Ő csak a kábelrendszerezésért felelős, illetve hogy megvalósítsa a szekrényben (ergo távol a gépektől) is működő nyomtató és szkenner lehetőségét. Ugyanis azokat oda paterolom be, hogy ne látszódjanak. Apropó, szekrény! Nos, azt kitapétáztam, és választottam már színt az ajtókhoz, amit majd kikevernek. (Imádom a mostani rendszert: itt minden festéket, értsd fal-, bútor-, stb., úgy kevernek ki. Olyan színre, amit csak akarsz. Ráadásul vízalapúak, így még csak nem is büdösek, és gyorsan száradnak.) A türkiz falat egyedül festettem, és tök egyszerű volt. Igaz, simán elhasználtam a 12 nm-re 2,7l festéket... :D Még két liter is bőven sok lett volna! Nem számít! :D

Mutatok egy mood boardot, inspirációs táblát, amit azért készítettem, hogy tartsam magam a stílushoz, amit elképzeltem. Szeretem az ellentéteket. Szeretem, ha a szigorúnak és hidegnek tűnő modernségbe azért egy kis játékosság is helyet kap. A szobában ugyan a fehér fog legnagyobb mennyiségben előfordulni, de mégis a türkiz az uralkodó szín. Emellett terveztem egy csipetnyi pinket ide-oda, főleg a magam asztalánál, mégiscsak lányból lennék. Az előző, 3D-s látványterven nem látszott rendesen (nem mutattam meg az összeset), de az ablaknál a sarok elég üres és pang ott a csí, úgyhogy 3 színes hőlégballont rakok oda. Anyukám rögtön helyeselt, majd megkérdezte, ugyan hogy fogom azt megvalósítani :D Nos, nagyon egyszerűen: rizslámpákkal. Már vettem türkizt, sőt - állítólag - az Ikeában van egy tök jó formájú lámpa, amit lehet kapni türkizben és rózsaszínben is, csak a neten nem látszik ez az opció. Utánanézek! Ezenkívül tervezek oda még... Minden titkot nem árulok el, mert akkor semmi meglepetés nem lesz benne. :)

A megjelölt számú festékeket használtam. Érdekes, hogy nálunk ez a zöldes, már mentába hajló árnyalat mutat igazán türkizesen a falon, a fényviszonyok miatt. A kékesek egészen fura 
szürkés beütésűek voltak. 
Tipp: mindig vegyetek az ilyen erőteljes színeknél mintafestéket (2 dl), 
aztán felkenve érdemes pár napig nézegetni, hogy mutat mindenfajta fénynél.


A fekete-fehér csíkos függönnyel viszont határozottan bajban vagyok. Már néztem a neten is, de 250 dolcsi körül van 2 db, plussz még a szállítás, szóval: köszi, nem! Szerintem csináld magad akció lesz! Veszek az Ikeában sima fehér függönyt, és befestem ruhafestékkel. Ha ez ilyen egyszerű lenne! :D

Egyelőre itt tartok. Nekem is meg nektek is kitartást. Remélem, most már nemsokára megláthatjuk a teljesen kész szobát. Muszáj, mert közben haladni akarok a lakásos minialbummal is, ahova fényképeket mindenképpen kéne már ragasztgatni. Olyan klassz lesz! Legalábbis nekem nagyon tetszik. Ilyet még nem csináltam. :)

Jó hétvégét!


4 megjegyzés:

kreatívhit írta...

Remélem sikerül beszereznetek minden hiányzó cuccost:)Jó hétvégét!

Kata írta...

Nagyon tetszik a terved! Remélem sikerül hamarosan bemutatnod a végeredményt. A színpaletta csúcs, friss és inspiráló a pink pedig nagyon feldobja, vidámabb lesz tőle az egész :)

Gólya írta...

Hajrá! SZorítok a megvalósításhoz! Mi július 9-én végeztünk a felújítással, ami lényegében a ház teljes átfestését takarta, hat hétig tartott. Minden egyes dolog a lakásban át lett mozgatva, minimum kétszer. Azóta is van egy nem használatos szoba, ami még mindig nem lett visszapakolva :) Ismerem az érzést, amit leírtál.

Rita írta...

Hát én már is odáig vagyok érte! Kitartást és lendületet a folytatáshoz :)