2013. január 10., csütörtök

Új év, új kezdet

Sziasztok! Üdv az Új évben!

Elég régen írtam már, nem is részletezem a miérteket. Az elmúlt bő egy hónap nagyon gyorsan elrepült. A december a karácsonyi készülődés jegyében telt az oviban (ahol dolgozom) és itthon egyaránt. Mivel a szüleink kint ünnepelték a karácsonyt velünk, ezért különösképpen szerettem volna, ha jól sikerül. Most először töltöttem be a vendéglátó szerepét karácsonykor, így ez még plusszban is próbára tett. Azért sokkal kényelmesebb úgy ünnepelni otthon, hogy én csak behuppanok a fa alá ajándékot bontogatni :)

Rengeteg listát készítettem, és igyekeztem mindent (mondom: mindent) megtervezni a heti kajabeosztáson át a vásárlásokig. Nagyjából elégedett vagyok, bár időközben nagyon sok mindenről lemondtam, belátva, hogy reménytelen. Az idő kedvezett nekünk, mert csodás hóesés és kellemes hideg volt, mikor megérkeztek a szülők, és ez kitartott egészen Szilveszter előttig. Az biztos, hogy ízelítőt kaphattak a finn télből! Csak egyszer volt jó mínusz 15 körül, úgyhogy valóban kellemes, sétálós időjárást kaptak ki. Mindenki élvezte a rengeteg havat. Hoztam pár képet, hogy ti is átérezzétek a hangulatot.


Az elmúlt fél évben sok minden történt velem. A legfontosabb, hogy elkezdtem dolgozni, és ez bizony eléggé átrendezte az életem. Sokkal kevesebb időm lett mindenre, főleg magamra, amit szoknom kell még. Ezért is döntöttem úgy, hogy felmondom az összes CT-tagságomat, beleértve a Scrapbook.hu-nál betöltöttet is. Nagyon nehéz döntés volt ez számomra, hiszen régóta vagyok a csapat tagja. Hónapokig mozgolódott bennem a gondolat, mire egyáltalán ki tudtam mondani. Az utóbbi (jó hosszú) időben az alkotókedvem is nagyon megcsappant. Szóval most egyfajta mellékvágányon várom, hogy kialakuljanak a továbbiak.

A tervezést is szeretném folytatni, ezért részt veszek egy online tanfolyamon a jövőben. Remélem, ez visszaadja a kedvemet az alkotáshoz, és segít kitalálni, hogyan tovább ezen a téren.

Mindannyiótoknak csodákkal teli, boldog 2013-as évet kívánok!

7 megjegyzés:

Kata írta...

Boldog új évet kívánok! Nagyon szép fotók, átjön rajta a hangulat. Örülök, ha folytatni szeretnéd a tervezést, pont ma használtam egy régi készletedet :)

Rucola Designs írta...

Örülök, hogy hallok rólad, és jól sikerültek az ünnepek! Ne aggódj, néha jót tesz a váltás meg egy kis pauza, engedd, hogy hassanak rád a dolgok, aztán majd kialakul. De mi várunk vissza! :)

Margó írta...

Nagyon örülök a bejegyzésednek és szívből kívánok boldog 2013-as Újesztendőt!
Szép ünnepeket varázsoltál a Szülőknek és nagyon jó befogadni a fotóid sugallta hangulatot!:-)
Janka, Ildi talált nekem egy idézetet és szeretném Neked is átadni:
"Az életben nem az a feladatod, hogy problémák nélkül élj, hanem az, hogy valami iránt lelkesedj!"
(Andrew Matthews)
Nekem nagyon jókor jött!!:-)

Külön örömmel olvastam, hogy mocorog benned a ismét a tervezés gondolata!!! ... én várom a készleteidet:-))
<3

Margó írta...

Írtad, hogy most az elfoglaltságod miatt a CT és az SB "tagságaidat" most felmondtad! Az ilyen döntéseket nehéz meghozni, főleg, az olyanokat, amivel nagyon sokunknak segítettél, itt most kiemelten az SB-re gondolok!! Szeretném megköszönni, hogy sokat tanulhattam Tőled! Mindig sokat jelentettek a kommentjeid (azok is, amiket más oldalaihoz írtál), mindaz a tudás, amit átadtál! Bennem a SCRAPBOOK mindig - Téged is jelent!!
De, tudom, hogy mindegy, hogy a jövőben miért fogsz "lelkesedni", mindennel adsz valami jót a környezetednek, nekünk is!!
Igényt is tartok rá!!!! :-)

Annamari írta...

Örülök a bejegyzésnek, jó volt olvasni Rólad! Nagyon szépek a fotók, klassz lehetett Nálatok a karácsony!

A kilépéseden ledöbbentem, bár emlékszem, hogy már akkor megfogalmazódott benned ez a gondolat, amikor még én is tag voltam. Sajnálom, de meg is értelek!

Sikeres, boldog új évet kívánok Neked!

Névtelen írta...

Nagyon meglepődtem én is a döntéseden, de teljesen átérzem a dolgot. Ha az embernek nincs igazán ideje arra, amit vagy teljes szívvel kell csinálni vagy sehogy, akkor inkább sehogy...így senki nem sérül hosszútávon.
Nagyon szerettem a bejegyzéseid az SB.hu-n, rengeteget tanultam Tőled, a kommentjeid és az oldalaid által :)
De KCS tagság ide vagy oda, akkor is vágyom/várom az építő hozzászólásaid :)és a jankás oldalaid is! :)

Boldog új évet kívánok Neked! Puszi!

Gabi írta...

Enyhén megkésve ...khm ... szeretnék én is nagyon boldog új évet kívánni, és őszintén megköszönni azt a sok-sok hozzászólást és segítséget, amit tőled kaptam az SB.hu-n. Megértem a döntésed, és kívánom, hogy minél hamarabb megtaláld, amit keresel. Mindig várni fogom a gyönyörű oldalaidat, amiből én mindenképp tanulhattam !