2011. március 26., szombat

Mindenféle

Először is: mérhetetlenül csalódott vagyok :( Úgy volt, hogy ma elmegyünk egy spába a barátnőmmel. Erre készültem egész héten. Elterveztem, milyen klassz dolgokat fogok kérni, milyen fürdőbe és kezelésre megyünk együtt, erre nem jött össze. A hotelig ugyan eljutottunk, de ott közölték velünk, hogy szombat-vasárnapra tele vannak. Ja, meg hogy foglalni kéne előre, mert a hétvége mindig ilyen. :( Mondtuk, nem volt fenn a honlapon sehol, hogy ilyen menő a hely, ahol egyetlen üres időpont sincs semmilyen kezelésre sem. Így töprengtünk egy sort, mi a fenét csinálhatnánk így az elmaradt kényeztetés helyett a téli Finnország kellős közepén. Végül elmentünk ebédelni, és dumáltunk pár órát. Ennyi! Annyira beleéltem magam, és nagyon rosszul érint, hogy nem sikerült. Remélem, a közeljövőben be tudjuk pótolni! Nincs is kedvem most semmihez sem :P

******************************************************************************

Amúgy, közel sem mellékesen megemlítve, láttátok, milyen szépségeket készített Didó erre a hétre? Teljesen el vagyok ájulva. Sajna, az időm nem engedte, hogy készítsek bármit is (fú, de utálom!), így csak messziről gyönyörködöm a lányok alkotásaiban.

Láttátok azt is, hogy a legújabb készletére OKC-t hirdetett, ugye??? Tessék jelentkezni itt.


Ez a csodaszépséges készlet pedig a testvérség jegyében készült, tele mesés, nőcis elemekkel.

A Sisters kapható az After 5-on.

A Flowers of Spring pedig a márciusi shot keretében készült. A tervezők ugyanazon paletta és téma alapjánk készítik el külön a saját minikészletüket. Amelyik tetszik, azt begyűjtheted, magad állítva össze a saját kitedet. :) Ez Didó része.


3 megjegyzés:

DAnett írta...

Oh, sajnálom hogy így alakult a programod. Elhiszem, hogy csalódott vagy. Én ilyenkor csendes örülté változom..és nem birok úrrá lenni a csalódáson, szóval teljesen átérzem a helyzeted. Remélem hamar pótolni tudjátok!

Tinci írta...

Sajnálom, hogy nem sikerült, de ne keseregj! Majd legközelebb!Egyébként én is utálom, ha valami nem úgy sikerült, ahogy én terveztem.

Budaházi Brigitta írta...

Sajnálom, hogy nem jött össze a fürdőzés. :( Tudom, mennyire vártad.